Marco Mendoza – Jövőre talán újra eljön?

írta CsiGabiGa | 2017.12.23.

Nemrég köszönthettük idehaza egy teltházas koncerten a The Dead Daisies kiváló basszusgitárosát, aki a 'Viva La Rock' turnéval hívta fel a figyelmet készülő új lemezére. Bár azon még – úgy tudtuk – egyetlen dalt sem játszott a készülő anyagból, kiderült, tavasszal új körre indul, hogy a március 2-án a Mighty Musicnál megjelenő albumot promótálja, melynek részleteibe végre belekukkanthatunk.

 

 

Azt már régóta tudjuk, hogy Soren Andersen (Glenn Hughes, Mike Tramp) gitáros-producerrel és Morten Hellborn dobossal készítette új lemezét a Whitesnake-et és a Thin Lizzyt is megjárt basszusgitáros, aki énekesi tehetségét is megvillantja szólóalbumán. Most további részleteket is megtudtunk, és egy félperces ízelítőt is kaptunk a hanganyagból. És ezek alapján az is kiderült, hogy bár úgy tudtuk, idén még egyetlen dalt sem játszott az új albumról, mégis szerepelt az októberi koncerten két régi/új dal, két feldolgozás, a Chinatown és a Hey Baby.

„Igazán izgatott vagyok ennek az albumnak a megjelenése miatt – mondta Marco. – Ez lesz az első új dalkollekcióm 7 év után! Nagyon leköt a The Dead Daisies-tagságom 2013 óta, így amikor lehetőség adódott, hogy összehozzak némi új muzsikát, ráugrottam! Remélem, srácok, akkora élvezettel fogjátok hallgatni, amilyen élvezettel készítettem!”

A címadó Viva La Rock szinte kiszúrja a hangszórót, hogy azután Marco felültessen a zenei érzelmek hullámvasútjára olyan slágergyanús szerzeményekkel, mint a Rocketman, a Sue Is On The Run vagy a Leah című ballada. Ez a lemez egy hatalmas üst, melyben blues, funk, r'n'b hatások keverednek össze valami olyasmivé, ami minden zeneszerető számára élvezhető lesz, és még némi visszatekintést is tartalmaz a múltba Ted Nugent Hey Baby című dalának feldolgozásával, illetve a Thin Lizzy Chinatownjával, melyben közreműködik Richard Fortus gitáros a Guns N' Rosesból, illetve az egykori White Lion-énekes, Mike Tramp is.

Mendoza jövő év elején egy Európa-turnén mutatja be a 'Viva La Rock' album dalait, melynek során talán sikerül újra Budapestre csábítani. A körút eddig bejelentett dátumai és állomásai a következők:

február 17. - Speicher, Schwerin, Németország
február 24. - Halmtorvet 9, Koppenhága, Dánia
március 09. - Schraub-Bar, Bückeburg, Németország
március 10. - Isernhagen, Németország - Bluesgarage
március 13. - Hamburg, Németország - Hard Rock Café
március 14. - Düsseldorf, Németország - Pitcher
március 16. - Viersen, Németország - Rockschicht

De ne feledjük, hogy Mendoza jövőre mindenképp ellátogat hozzánk újra a The Dead Daisiesszel!

A 'Viva La Rock' album dallistája:

01. Viva La Rock
02. Sue Is On The Run
03. Rocketman
04. Sweetest Emotion
05. Chinatown
06. Burned
07. Love 2 U
08. Leah
09. Hey Baby
10. Let It Flow

Legutóbbi hozzászólások