Audionerve – Hájer Gergő projektje zenekarként műküdik tovább

írta Hard Rock Magazin | 2017.12.05.

Az Omega Diatribe-ból ismert gitáros, Hájer Gergő stúdióprojekt formációja, az Audionerve szeptember 3-án jelentkezett lemezzel ’Burn Your System' címmel, melyen olyan zenészek működtek közre, mint Nick Oshiro a Static-X-ből, Kevin Talley a Suffocationből, Schrottner Tamás az Ektomorfból, valamint Vincze Andres, aki a Monastery egykori tagja.

 

 

A jelekből arra következtethetünk, hogy nem csak egy stúdióprojektként kell gondolnunk az Audionervre. Hájer Gergő az alábbiakat nyilatkozta a jelen álláspontról:

"Fantasztikus visszajelzéseket kaptunk a lemezről, ami nagyon sokat jelent nekem. Nem számítottam arra, hogy ekkora igény lesz a hallgatók részéről egy hasonló attitűdöt képviselő zenére 2017-ben, hiszen számomra az volt a legfontosabb, hogy szimplán csak kiadjam magamból ezeket a dalokat. Az utóbbi néhány hónapban viszont annyit rágták a fülem ez ügyben, hogy csak színpadra kéne vinni a produkciót, hogy összeültünk néhány zenész barátommal, akikkel már régóta terveztük a közös zenélést és elpróbáltunk néhány tételt. Úgy tűnt, hogy baromira működik a kémia közöttünk és a dalok is hatalmasat szólnak élőben!”

A közös zenélés hatására gyorsan le is forgatta a csapat a Pirate Tooth című dalhoz. A klip készítésénél az alábbi formáció vett részt:

Makai László (Apey & The Pea) – dob
Vincze Andres (ex-Monastery) – ének
Csák 'Carlose' Károly (gRain) – basszusgitár
Höflinger Tamás (Omega Diatribe) – gitár
Hájer Gergő (Omega Diatribe)

Addig is, míg nem érkezik a klip, egy szöveges videóval kedveskedik a zenekar, amit a Pirate Tooth című dalhoz készítettek:

Legutóbbi hozzászólások