Toto – A legjobb dalok mellé három régi-új tétel jön a negyvenéves ünnepre

írta karpatisz | 2017.11.16.

A csapat jubileumára egy válogatásalbum készül, ezen olyan szerzemények is helyet kapnak, amelyek eddig még nem jelentek meg.

 

 

Már régóta tudjuk, hogy a Toto négytagú magja új anyagon dolgozott, amit a jövőre induló négy évtizedes ünnepi turné előtt dobnak piacra. A Sony/Legacy Recordings gondozásában ’40 Trips Around The Sun’ címmel 2018. február 9-én lát napvilágot az az újdonság, amelyen az újramaszterizált klasszikus tételek mellett három kiadatlan dal is helyet kap: a Spanish Sea, a Struck By Lightning és a dallista alatt már most meghallgatható Alone. Több olyan dal is előkerült, amelyen még Jeff Porcaro és Mike Porcaro játéka is hallható, ezek közül az egyik a Spanish Sea, amely az ’Isolation’ idejéből maradt a fiókban. Steve Lukather, a banda legendás gitárosa a következőt mondta erről a műről:

„Ez az egyik olyan dalunk, ami akkoriban nem jelent meg és most egy részét újra is kellett írnunk. A modern technikának köszönhetően nemcsak a húsz évvel ezelőtti énünkkel zenélhettünk együtt, hanem a két testvérünkkel, Mike és Jeff Porcaróval is. Ők emlékeztettek minket arra, hogy milyen jó témáink is voltak. Rengeteg történet, öröm és könny is kapcsolódik ehhez a dalhoz. Ez egy igazi klasszikus Toto-dallam, a régi és az új találkozása: én megtartottam az eredeti 1985-ös szólómat.  Al Schmitt vágása és Bob Clearmountain keverése után olyan lett, mintha két hete készítettük volna ezt az egészet és nem harmincnál is több éve.”

A jubileumi kiadvány CD és vinyl lemezen a csapat webes kereskedésében (ITT) már előrendelhető!

’40 Trips Around The Sun’ dallista:

1. Alone
2. Spanish Sea
3. I'll Supply The Love
4. I'll Be Over You
5. Stranger In Town
6. 99
7. Struck By Lightning
8. Pamela
9. Afraid Of Love
10. I Won't Hold You Back
11. Jake To The Bone
12. Stop Loving You
13. Lea
14. Hold The Line
15. George Porgy
16. Rosanna
17. Africa

Legutóbbi hozzászólások