Beast In Black – Megjelent a lemez, kiszálltak a W.A.S.P.-turnéból

írta TAZ | 2017.11.03.

Born Again címmel új dalt mutatott be az Anton Kabanen vezette Beast In Black, akik pár órája jelentették be, hogy mégsem tartanak a W.A.S.P.-pel, így Bécsben sem láthatják őket a rajongók.

 

 

„A legvadabb álmaink váltak valóra, amikor leszerződtünk a Nuclear Blasttel, a világ legnagyobb és legjobb heavy metal kiadójával – mondta az új lemezzel kapcsolatban az egykori Battle Beast-gitáros, Anton Kabanen. – Nagyon izgatottak vagyunk a debütalbum novemberi megjelenése miatt, és a masszív, himnikus heavy metal dalok mellett felejthetetlen élő koncerteket ígérhetünk szerte a világon, amint szabadjára engedjük a ’Berserker’-t.”

A lemezt részben Kabanen saját stúdiójában, a Sound Questben rögzítették, és mellette Molnár Máté (Wisdom), Kasperi Heikkinen (ex-U.D.O.), Yannis Papadopoulos (Wardrum) és Sami Hänninen játszik rajta. Alább a Born Again névre keresztelt dal hallgatható meg, előtte viszont érdemes még egyszer elolvasni, hogyan nyilatkozott a zenekarról magazinunknak a gitáros: „A feeling teljesen más ebben az új bandában. És csakis a jó irányban. Mindenki önmagát adja, senki nem színlel, és nagyon jól érezzük magunkat együtt. Biztos vagyok benne, hogy ezt a közönség is látni, érezni fogja. És a zenei kvalitások is sokkal magasabbak itt, mint a Battle Beastben. A zenekari próbák, a stúdiófelvételek és a kommunikáció is sokkal jobb, sokkal könnyebben megy minden. Maga a zene nem sokat fog változni, de azért erőteljesebb és keményebb lesz.”

Friss hír, hogy a csapat nagy meglepetésre kiszállt a W.A.S.P. mellől az európai turnéból a következő indokkal: „Nem abban a bánásmódban részesültünk, amit garantáltak nekünk, úgyhogy sajnáljuk, de nem tudjuk folytatni a W.A.S.P.-turnét. Nagyon sajnálunk mindenkit, akik el akartak jönni és megnézni minket élőben.”

Legutóbbi hozzászólások