„A zene megmentheti az embert, bármit is hozzon az élet”: Interjú az Ozone Mama zenészeivel

A hagyományos rockzene hazai rajongói számára talán nem hangzik ismeretlenül az Ozone Mama neve, akik a '60-as és a '70-es évek stílusát idéző zenéjükkel már számos itthoni és külföldi fesztiválon arattak sikert, emellett viszont aktívan koncerteznek az év többi időszakában is. Azonban a zenekar blues-, pszichedelikus- és stoner elemeket is ötvöző, energikus dalaival nemcsak a közönség szimpátiáját vívta ki magának eddigi pályafutása során, hanem számos szakmai elismerésben és díjban is részesült.  A történetük pedig még korántsem ért véget, hiszen az olyan ígéretes anyagok után, mint a ’Freedom’ EP, a ’The Starship Has Landed’ vagy a ’Sonic Glory’, a banda jövőre újabb lemezzel készül, amelynek jelentőségét tovább emeli, hogy az amerikai Ripple Music kiadó gondozásában jelenik mjad meg. Ennek kapcsán beszélgettünk a tagokkal, miközben a műfaj, illetve az élőzene számos régi – és új keletű – kérdésére is kitértünk.

Hard Rock Magazin: A korábbi interjúitokat olvasgatva sehol sem találtam arra vonatkozó információt, hogy honnan is származik a nevetek. Viszont mindig is érdekelt, úgyhogy most felteszem a kérdést: van-e, és ha igen, mi az Ozone Mama név története?

Gábor Andris (gitár): Az Ozone Mama a Black Crowes zenekar egyik dalának címe, amely az egyik személyes kedvencem, és amikor nevet kerestünk, én ezt dobtam be a közösbe. Egyébként a Led Zeppelin is írt egy Ozone Baby című dalt, és ha a jelentését nézzük, akkor hozzátársíthatunk valamiféle őserőt vagy földanyát ehhez a névhez.

HRM: Mely zenészekre, művészekre tekintetek a legnagyobb inspirációként, mind a zenekar szintjén, mind pedig egyénileg, és miért pont rájuk? Hogyan próbáljátok ezeket az összetevőket megjeleníteni a zenétekben, és belecsempészni a dalaitokba?

Székely Márton (ének): Számomra az első szerelem a The Beatles volt, amely mind a mai napig tart, de életre szóló élményt jelentettek még az R.E.M. '90-es évekbeli lemezei is. A grunge nagyjai közül a Pearl Jam és a Soundgarden hatottak rám elementáris erővel, így például Eddie Vedder és Chris Cornell hangja önkéntelenül is beépült a saját stílusomba. Hatalmas kedvencem még Shannon Hoon, a Blind Melon fiatalon elhunyt énekese, akit Andrison keresztül ismertem meg, de a zseniális Dave Wyndorf vezette Monster Magnet is kitörölhetetlenül „belém ragadt”. Ezek az inspirációk igazából ösztönszerűen épülnek bele a saját dalainkba, és sokszor én is csak később döbbenek rá, hogy egy-egy részlet éppen melyik klasszikus rockdalt idézi meg.

G.A.: Elsősorban a '70-es évek klasszikus rockbandáit emelném ki fő inspirációként: Free, Mountain, Led Zeppelin, Allman Brothers, Black Sabbath, Cactus, Steppenwolf, Rare Earth, Grand Funk Railroad, Grateful Dead. Ez az időszak volt a rock megismételhetetlen aranykora, amikor a rádiók is játszottak rockzenét, elsősorban gitáralapú élőzenét. Többször is fellángolt egyfajta újhullámként ez a műfaj, például a '90-es években a Black Crowes, illetve mostanában a Crobot, a Blackberry Smoke és a Rival Sons megjelenésével, akiket szintén szeretek. Rengeteg ugyanerre az időszakra visszavezethető egyéb zenét is hallgatok, többek között olyan műfajokat, mint a Motown, a blues vagy a soul, és olyan előadókat, mint Al Green, Freddie King, Otis Redding, Luther Allison, Van Morisson, és a Crosby, Stills, Nash and Young. Újabban teljesen rákattantam a kortárs „southern soul” zenére, mint a St. Paul and Broken Bones vagy a  JJ Grey and Mofro. Ezek az összetevők akaratlanul is megjelennek dalíráskor, és  ilyenkor egy-egy megírt téma hasonlíthat egy korábbi, már létező dalhoz. Habár nincs új a nap alatt és gyakorlatilag már minden riffet megírtak az elmúlt 40 évben, mégis törekszünk arra, hogy csak a hangzást és a feelinget emeljük át, ne pedig „lenyúljuk” a dallamokat.

HRM: A hard rock esetében – főleg annál a tradicionális vonalnál, amelyet ti is képviseltek – gyakran visszatérő kritika, hogy már minden riffet kitaláltak, és, hogy már nem tud semmi újat felmutatni, mégis úgy gondolom, hogy az Ozone Mama képes volt újraértelmezni és feltámasztani a „régi receptet”. Mi lehetett ennek a titka?

Sz.M.: Ha van ilyen titok, akkor az számomra is rejtély! (nevet) Mi egyszerűen fogjuk ezeket a felgyülemlett zenei emlékeket és átszűrjük magunkon.

G.A.: Valószínűleg az őszinteség és az, hogy nem akarunk hasonlítani másokra, illetve még az is lehet a kulcsa ennek, hogy mi négyen nem teljesen ugyanazon zenékből táplálkozunk. A csapás – amelyen haladunk – közös, de mindannyian belerakjuk a saját világunkat, tehát itt-ott fellelhetőek a zenénkben egyéb hatások is. Ha hasonlítgatnak bennünket valakihez, azt megpróbálom inkább elismerésként kezelni.

HRM: Különböző zenei portálokon gyakran olvashatóak arra a kijelentésre reagáló cikkek, vagy híres zenészektől származó nyilatkozatok, hogy a rock, de egyes vélemények szerint a teljes hangszeres zene korszakának leáldozott, és a helyét az elektronikus zene, vagy ha nem az, akkor is mindenképpen valami egészen más fogja átvenni. Mit gondoltok erről?

Sz.M.: „A rock örök és elpusztíthatatlan!” Hiszek benne, hogy mindig létezett és mindig létezni fog az a közeg, akiket megérint az őszinte, zsigeri zene és az élő koncertek varázsa. Aki erre nyitott, azt arra biztatnám, hogy kutakodjon, járjon kicsit jobban utána az új (rock) zenekaroknak, mert lehet, hogy mostanában kevesebb reflektorfény vetül az ilyen zenékre, de megéri a „fáradozás”, hiszen életre szóló élményekkel lehet gazdagodni.

G.A.: Tény, hogy a rockzenével világszerte és itthon is elég mostohán bánnak, a különbség az, hogy van a földön olyan hely, ahol sohasem fogják tudni kiirtani a gitáralapú élőzenét, mert az része a kultúrának. Egyes országokban nagyobb a piaca ennek a zenének, itthon viszont kevés a megfelelő felület vagy médium, amely kiállna a műfaj mellett, és  a világ jelenleg a felszínes trendek, a pofonegyszerűen befogadható zene felé halad. Ha lenne egy olyan mozgalom, amely fenntartaná az érdeklődést, akkor sokan nyugodtabbak lehetnénk, ám sajnos ez függ a kultúrától és a pénztől is, hiszen itthon nagyon nem mindegy, hogy mennyibe kerül például egy koncertjegy.

HRM: Manapság a zenei piac eléggé telítettnek mondható, hiszen rengeteg előadót és zenekart „fedeznek fel” minden évben, nagyon sok tehetséges pályakezdő számára azonban szinte lehetetlennek tűnik a kitörés. Szerintetek milyen lehetőségei vannak egy feltörekvő – akár hazai, akár külföldi – bandának és milyen kihívásokkal kell ennek során esetleg szembenéznie?

G.A.: Teljes eltökéltség kell, hit, ügyes stáb, kapcsolatok, kitartás és pénz, de  ezek sajnos nem mindig vannak meg így egy csokorban. A lemezfelvételt és a turnézást egyaránt lehetővé teheti, megkönnyítheti a Nemzeti Kulturális Alap által nyújtott támogatás, ahogy a mi esetünkben is sok segítséget jelent egy-egy ilyen úton elnyert pályázati összeg. Ennek ellenére nehéz helyzetben vannak a most induló zenekarok, de még mindig azt mondom, hogy minél több srác kezd el apu garázsában zenélni a haverokkal, és lemezeket hallgatni, annál jobb lehet a világ. Sohasem lehet tudni, mit hoz az élet, de kétségtelenül nehéz kitörni.

HRM: A zenei fesztiválok iránti érdeklődés szerencsére nem csökkent az utóbbi időben, azonban ha az egyes műfajok esetében ezt külön-külön is megvizsgáljuk, már mást mutatnak a számok. Hogyan látjátok, mi a legnagyobb különbség egy hazai, illetve egy külföldi (például nyugat-euópai, vagy tengerentúli) helyszín, és mi az egyes fesztiválkultúrák között? Mi az, ami egyébként közelebb áll hozzátok: a fesztiválozás vagy a klubkoncertek?

Sz.M.: Hazánkban a piac szűk mérete miatt a mainstream fesztiválok zenei kínálata egyre inkább összemosódik, ami sajnos azt hozza magával, hogy a kevésbé hype-olt zenekarok egyre jobban kiszorulnak. Én mégis azt látom, hogy emiatt szaporodnak a zeneileg tematikus fesztiválok, akik pontosan azokat akarják elérni, akiknek a „mindegy-csak-buli-legyen” zenei ízlésnél magasabban van az igényszintjük. A nyugat-európai fesztiválokon is megfigyelhető ugyanez a trend, csak ott a kisebb, tematikus fesztiváloknak is van akkora fizetőképes közönsége, amelyre üzletileg is lehet alapozni. Fesztiválokon játszani viszont mindig nagyon nagy buli, mert a koncert előtt vagy után mindig van alkalmunk kicsit beleszagolni az adott fesztivál hangulatába, ezenkívül pedig még más bandákat is meg tudunk nézni. Személy szerint a klubkoncerteket szeretem jobban a közönséggel való közvetlenebb kapcsolat miatt.

G.A.: Egyaránt szeretem a fesztiválokat és a klubkoncerteket is, a fő különbséget pedig itthon és külföld között abban látom, hogy külföldön sokkal inkább jelen van a rockzene, nagyobb rá az érdeklődés, a nyitottság és sok országban van specifikus és naprakész rockrádió, nem is egy.

HRM: A hallgatóság egy része mindig kíváncsi az olyan „műhelytitkokra”, mint például arra, hogy miként is születik meg egy-egy dal. A ti esetetekben van-e erre valamilyen forgatókönyv? Mi segít a legtöbbet: egy jam, egy improvizáció vagy esetleg váratlanul szokott érkezni az ihlet?

G.A.: Általában én hozom az ötleteket, sokszor komplett dalokat, amelyek aztán a próbateremben nyernek végleges formát. Jammelni mostanában ritkábban szoktunk, mert mindig célirányosan próbáljuk az adott műsort.

HRM: Mire számíthatunk a következő – jövőre megjelenő – albumotok kapcsán?  A szokásos OM-stílusjegyeket viseli majd magán vagy pedig újfajta megoldásokkal és irányzatokkal is kísérleteztetek a felvételek során? Marad-e továbbra is a sci-fi-orientált tematika vagy körvonalazódik-e már például, hogy mely dalokból lehet majd potenciális sláger?

Sz.M.: Az egyszerűbb, de „fogós” rock mellett ismét megjelenik majd pár elborultabb, többletjelentéssel is bíró dal, megfűszerezve némi pszichedelikus- és  space-rock hangulattal, de első körben a High Ride című, most megjelent rockhimnuszt ajánljuk az olvasók figyelmébe. Egyébként úgy gondolom, hogy minden három és fél percnél rövidebb dalunk potenciális sláger lesz! (nevet)

HRM: Hogyan lehetne összegezni az elmúlt években elért eredményeiteket? Mire vagytok a legbüszkébbek, hogyan képzelitek el a folytatást, számíthatnak-e még a későbbiekben is újabb albumokra a rajongók? Terveztek-e közös projektet más előadókkal, akár a dalszerzés, akár a turnézás tekintetében a jövőben?

G.A.: A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy a nehézségek ellenére még mindig jelen vagyunk, és rengeteg pozitív visszajelzést, szeretetet és elismerést kapunk. Hosszas tárgyalás után nemrég írtunk alá lemezszerződést az amerikai Ripple Music kiadóval, akik legutóbbi anyagunknak köszönhetően fedeztek fel bennünket az egyik közösségi oldalunkon, és az új lemezünket már ők fogják kiadni. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de rendkívül bizakodóak vagyunk, már csak a kiadóval történő együttműködés miatt is. Közös projektek egyelőre nincsenek tervben, de turnézás terén egyre több külföldi zenekarral barátkozunk össze, akikkel „cserekoncerteket” szervezünk, illetve a kiadó zenekaraival is ismerkedünk a jövőbeli esetleges közös fellépések kapcsán.

HRM:. Egy némileg szentimentálisabb jellegű kérdés is megfogalmazódott bennem: hogyan lehetne röviden megfogalmazni, mi a legfőbb üzenete a zenéteknek? Melyik általában az a pillanat vagy az a konkrét dal a koncertek alatt, amikor ez az üzenet számotokra a leginkább kézzelfoghatóvá válik?

Sz.M.: Emeld fel a fejed és hidd el, hogy szeretettel és kitartással jobb világot teremthetsz! A közönség reakciója minden egyes koncertünkön más és más, így mindig más dalnál érzem a legerősebben ezt a közvetítő szerepet, de pontosan ezért marad izgalmas minden egyes fellépésünk.

G.A.: Nincs ilyen konkrét dal, minden koncerten vannak mágikus pillanatok, amikor jó látni, hogy szereti a közönség, amit csinálunk. Megható, amikor az emberek kifejezik a dalaink iránti örömüket és látványosan jól érzik magukat a bulijainkon. A zenénk üzenete az, hogy engedd el  és érezd jól magad. A világon rengeteg rossz dolog történik, de a zene szerintem megmentheti az embert, bármit is hozzon az élet.

HRM:. Zárásképpen: ha az olvasók szeretnének látni és hallani benneteket, legközelebb hol tehetik ezt meg?

G.A.: A novemberi osztrák, német és svájci koncertek után december 8-án Budapesten, az évzáró akusztikus koncertünkön, illetve másnap a téli „törzshelyünkön”, Kiskőrösön. Az évet 16-án, Bécsben zárjuk, ezután pihenünk, és készülünk a januári lemezmegjelenésre, illetve a februári, nagyszabású lemezbemutató koncertünkre.

Készítette: Rucska Ferenc