King King – Ez már a második dal az új lemezről

írta CsiGabiGa | 2017.10.05.

Június végén mutatta be első felvételét a King King az október 13-án megjelenő 'Exile & Grace' című – negyedik – stúdióalbumukról. Bő egy hét van még a megjelenésig, de a várakozás feszültségét csökkentendő itt egy másik dal, a Long Time Running, ezúttal szöveges videóval.

 

 

Alan Nimmo gitáros-énekes ezt mondta korábban az új lemezről: „Az 'Exile & Grace' határozottan rockosabb hangzású lesz. Követjük azt a klasszikus rock vonalat, mely nagy hatással volt ránk: a Bad Company, a Whitesnake és a Thunder zenéjét. Ezzel a lemezzel igazán nagy kihívás elé állítottuk magunkat. Új szintre léptünk a zeneszerzés minőségében, és fel kellett zárkóznunk ehhez fizikailag az előadásmódban is.”

Sajnos azóta a Budapesten is nagyszerűen muzsikáló Bob Fridzema billentyűs elhagyta a csapatot, de máris megvan a helyettese: Jonny Dyke (ex-James Morrison, Elkie Brooks) fogja a Hammond-orgonát és az egyéb billentyűs hangszereket kezelni a lemezbemutató turnén, mely reményeink szerint jövő tavasszal hozzánk is elér majd. (Képünkön már vele látható a csapat.)

'Exile & Grace' dallista:

01. (She Don't) Gimme No Lovin'
02. Heed the Warning
03. Broken
04. Find Your Way Home
05. Tear It All Up
06. Betrayed Me
07. Long Time Running
08. Nobody Knows Your Name
09. I Don't Wanna Lie

Legutóbbi hozzászólások