Simon McBride – Gillan gitárosa jövő héten lép fel a Muzikumban (x)

írta Hard Rock Magazin | 2017.09.30.

Először lép fel hazánkban az északír Simon McBride triója október 5-én a Muzikum Klub színpadán. A tavaly novemberben Gillan szólókoncertjének gitárosaként megismert Simon a blues-rock szcéna figyelői szerint a természetes örököse Rory Gallagher és Gary Moore munkásságának, de benne van Jimi Hendrix virtuozitása is a játékában.

 

 

A Belfastban született Simon McBride tíz évesen kezdett gitáron játszani, öt évvel később már a 'Young Guitarist Of The Year' címmel jutalmazta játéktudását a Guitarist Magazine. Hivatásos zenésszé tizenhat éves korában vált, amikor is a Sweet Savage nevű metalbandában átvette Vivian Campbell (Dio, Def Leppard) helyét. Négy év közös munka után, 1998-ban elhagyta a bandát és Andrew Strong szolgálatába szegődött. Hat évet töltött a figyelemre méltó sikereket elérő ír énekes-színész együttesében, majd szólópályába kezdett.

Bemutatkozó albuma 2008-ban ’Rich Man Falling’ címmel jelent meg, óriási feltűnést keltve a szakmában. Soron következő lemeze, a ’Since Then’ 2010-ben került kiadásra, a korong "British Blues Awards" jelölést kapott. Ezekben az években már Jeff Beck, Joe Bonamassa, Derek Trucks és Joe Satriani előtt lépett fel. Legutóbbi kiadványa, a ’Crossing The Line’ 2012 őszén került a boltok polcaira. A Rory Gallagher és Gary Moore utódjának tartott gitáros az utóbbi időben rendszeresen szerepel a Deep Purple billentyűsének, Don Airey-nek zenekarában, így tavaly egy közös produkcióban Ian Gillan gitárosaként már láthattunk élőben a Papp László Budapest Sportarénában. Meggyőző volt! Idén egy másik rocklegenda, a Whitesnake gitáros Micky Moody helyét vette át a Snakecharmer nevű formációban.

Október 5-én a fővárosi Muzikum Klubban ad koncertet, melyen már saját programját mutatja majd be, hiszen készül új albuma, és korábbi lemezeiről is van mit megismertetni a magyar közönséggel. Nekünk pedig jó okunk van kiváncsiskodni: kivételesen jó gitáros, remek énekes és termékeny dalszerző. Először lép fel Budapesten saját zenekarával. Várunk szeretettel minden rock/blues rajongót, gitárzene kedvelőt!
 
Jegyek kaphatók a TIXA.HU online rendszerében és személyesen a helyszínen. Elővételben 2900 Ft, a koncert napján 3500 Ft. További részletek a koncert Facebook-oldalán.
Simon McBride – gitár, ének
Dave Marks – basszusgitár
Marty McCloskey – dob
 

Legutóbbi hozzászólások