Tarja Turunen – Sötét, gótikus karácsonyi dallamok

írta karpatisz | 2017.09.24.

Az énekesnő már novemberben elhozza nekünk az ünnepek előszelét, hiszen új albummal jelentkezik. A lemezn karácsonyi dallamokat hallhatunk úgy, ahogy eddig még sosem.

 

 

Év elején járt nálunk Tarja Turunen, aki saját zenekara kíséretében mutatta be eddigi legkeményebb albumát, a 'The Shadow Self’-et. A folytatásra sem kell sokat várnunk, mivel ezúttal gótikus és borús köntösben ad elő tizenegy karácsonyi dalt legújabb nagylemezén. Az újdonság november 17-én jelenik meg az earMUSIC gondozásában ’From Spirits And Ghosts (Score For A Dark Christmas)’ címmel. A nagyzenekari kíséret mellett éneklő Tarja előadásában olyan klasszikus karácsonyi dalok csendülnek fel, mint az O Tannenbaum, a We Wish You A Merry Christmas és a Feliz Navidad. Az előbb említettek mellett pedig helyet kap egy saját tétel is, a Together.

A kiadó már bejelentette, hogy digipak csomagolású CD-n és vinyl variációkban lesz kapható, utóbbihoz külön borító is készült. Az egykori Nightwish-énekesnő saját webes kereskedésében pedig különleges összeállításokban is meg lehet rendelni (ITT) az új anyagot. Lentebb a dallista alatt egy rövid előzetest láthatunk.

’From Spirits And Ghosts (Score For A Dark Christmas)’ dallista:

01. O Come, O Come, Emmanuel
02. Together
03. We Three Kings
04. Deck The Halls
05. Pie Jesu
06. Amazing Grace
07. O Tannenbaum
08. Have Yourself A Merry Little Christmas
09. God Rest Ye
10. Feliz Navidad
11. What Child Is This
12. We Wish You A Merry Christmas

Legutóbbi hozzászólások