Marilyn Manson – KILL4ME: új dal a hamarosan érkező albumról

írta TAZ | 2017.09.21.

A Spotify-on hallgatható meg Marilyn Manson legújabb dala, ami szintén az október 6-án megjelenő ’Heaven Upside Down’ című lemezen kap majd helyet.

 

 

Október 6-án jelenik meg Marilyn Manson tizedik stúdióalbuma, a ’Heaven Upside Down’. A lemezen Tyler Bates gitárossal dolgozott együtt az énekes, a keverést és a maszterelést pedig ugyanazokra bízta (Robert Carranza, Brian Lucey), akivel az előző albumon, a 2015-ös ’The Pale Emperor’-on is együtt dolgozott. A lemeznek eredetileg 2017 februárjában kellett volna megjelennie, azonban Manson nem érezte tökéletesnek, ráadásul új dalok is születtek, így a megjelenés elnapolása mellett döntött. IDE kattintva a pár napja bemutatott We Know Where You Fucking Live után most a KILL4ME is meghallgatható.

„Semmilyen értelemben sem olyan, mint a ’The Pale Emperor’. Azok, akik hallották az új dalokat, azt mondták, hogy az ’Antichrist Superstar’ és a ’Mechanical Animals’ lemezekre hasonlítanak, azonban más megközelítésben. Valamilyen okból egészen erőszakos a természete, ugyanakkor nem érzelmes, viszont elég kihívó. Alig várom, hogy hallják az emberek, azt hiszem, hogy igazán meglepődnek majd.”

Legutóbbi hozzászólások