Kori és Günter – Kétszer félszáz év rock and rollban (x)

írta Hard Rock Magazin | 2017.09.19.

Ritka az olyan kapcsolat, amely a magánéleti barátság mellett a munkában is kiteljesedik. Bár Koroknai „Kori” Árpád (P. Box, Omen) énekesnek és Sándor „Günter” József (P. Box) gitárosnak aligha munka, sokkal inkább életérzés, de legfőképp hivatás a rock and roll. A Zamat fesztivál keretében nem csupán ötvenedik születésnapjukat, de csaknem ennyi idős barátságukat is együtt ünnepelik.

 

 

Két életút, amely a hetvenes években találkozott, összefonódott a zenével és a mai napig együtt fut. Sándor József, akit általában csak Günterként ismernek, és akinek invenciózus gitárjátéka mindenkit magával ragad, valamint Kori, az utánozhatatlan orgánumú énekes-frontember együtt ünnepeli születésének ötvenedik évfordulóját.

A különleges eseményre 2017. szeptember 23-án a Zamat fesztivál keretében kerül sor, amelynek színpadán mindenki ott lesz, aki a Koroknai-Günter életmű részese lehetett. Amíg az Acoustic-, valamint Electric Gallery főképp rock klasszikusokkal jeleskedik, addig az azt követő musical blokkban Sári Évi, Erdős Fruzsi (PG Csoport), Vadkerti Imre (Kormorán, A Társulat), és Nagy Szilárd (A Társulat) közreműködésével felcsendülnek a ’Hair’, a ’Jézus Krisztus, Szupersztár’, valamint az ’István, a király’ rockopera legkedveltebb részletei.

S végül, minden, ami rock és metal: előbb a Szfinx, majd a Pandora’s Box, végül az Omen gondoskodik a dübörgésről, líráról és zúzásról. Vagyis jöjjön a rock and roll kifulladásig!

A napi belépőjegyek elővételben 1500 forintért, a rendezvény napján, a helyszínen pedig 1800 forintért válthatók. Elővételes jegyvásárlás az alábbi módon lehetséges:

Online

Pénztári:

Lovarda - Debrecen, Kassai út 26. (H-P: 08.00-18.00)
Nagyerdei Víztorony - Debrecen, Pallagi út 7. (H-P: 10.00-18.00)
Tourinform - Debrecen, Piac u. 20.
Kölcsey Központ - Debrecen, Hunyadi u. 1-3.

Facebook-esemény

Ünnepeljünk együtt Korival és Günterrel!

Legutóbbi hozzászólások