The Dark Element – Hallgass bele Anette Olzon és Jani Liimatainen közös projektjébe!

írta TAZ | 2017.08.30.

The Dark Element címmel meghallgatható a hasonló névre hallgató banda első szerzeménye. A név mögött a Nightwish egykori énekesnője, Anette Olzon, valamint a Sonata Arctica egykori, valamint a Cain’s Offering jelenlegi gitárosa, Jani Liimatainen fogott össze.

 

 

A Frontiers Musicnál jelenik meg november 10-én a The Dark Element első albuma, melyen Anette Olzon és Jani Liimatainen mellett Jonas Kuhlberg (Cain’s Offering) basszusgitáros és Jani “Hurtsi” Hurula (Cain’s Offering) dobos játéka hallható. A lemez IDE kattintva már előrendelhető, előtte azonban érdemes meghallgatni az első dalt, amit alább találhattok meg. És hogy mit mondott korábban Jani a lemezről? „Mindig is rajongtam Anette hangjáért, és amikor lehetőség nyílt vele dolgozni, egyszerűen nem mondhattam nemet. Őrületes végre ezeken a dalokon dolgozni, alig várom a végeredményt, biztosan remek lesz. Azt már most elárulom, hogy elképesztően dallamos és lényegre törő zenét várjatok. Célunk, hogy igazán fogós témákat írjunk, amik álmaitokban is kísérteni fognak, azt hiszem, egész jó kihívás lesz számunkra.”

’The Dark Element’ számlista:

01. The Dark Element
02. My Sweet Mystery
03. Last Good Day
04. Here’s To You
05. Someone You Used to Know
06. Dead to Me
07. Halo
08. I Cannot Raise The Dead
09. The Ghost and the Reaper
10. Heaven of Your Heart
11. Only One Who Knows Me

Legutóbbi hozzászólások