Epica – Immortal Melancholy: itt a második dal az EP-ről

írta TAZ | 2017.08.30.

Pénteken jelenik meg a holland banda ’The Solace System’ című EP-je, melyen a legutóbbi nagylemezről lemaradt dalok lesznek hallhatóak. A korábban bemutatott címadó után most egy ballada, az Immortal Melancholy hallgatható meg a hajtás után.

 

 

Nem véletlenül mondták Mark Jansenék a ’The Holographic Principle’ munkálatainak közepén, hogy hatalmas mennyiségű új szerzeményből kell válogatniuk, ugyanis valóban annyi dal jött össze, hogy azok két lemezt is megtöltöttek volna. A bandának azonban nem tetszett a dupla album ötlete, ugyanakkor azt sem akarták, hogy a koncepcióhoz nem passzoló dalok ne, vagy csak külön-külön jussanak el a rajongókhoz. Emiatt ’The Solace System’ címmel szeptember 1-jén EP-t adnak ki, mely természetesen ezúttal is a Nuclear Blastnél jelenik meg.

„A ’The Holographic Principle’ korai dalszerzési fázisában azzal találtuk szembe magunkat, hogy hatalmas mennyiségű dallal vagyunk megáldva. Azok, melyek nem fértek fel az albumra, most ezen a különleges EP-n lesznek elérhetőek. Reméljük, hogy ugyanannyira fogjátok ezeket élvezni, mint ahogy mi!” – mondta Simone Simons énekesnő a kiadványról, aminek címadójához készült animációs klipet alább tekinthetitek meg. A videót Davide Cilloni készítette, míg a borító ismét Stefan Heilemann munkája volt. A kiadványon is ugyanazon arcok, vagyis Joost van den Broek és Jacob Hansen társaságában dolgozott a holland csapat.

A banda legutóbbi albumáról írt ismertetőnket ITT, a 2016-os budapesti koncertbeszámolót ITT, míg a Simone Simonsszal készült interjúnkat pedig ITT olvashatod el ismét.

Legutóbbi hozzászólások