Strength Of Will – Friss klippel mutatkozik be Vörös Attila zenekara

írta Hard Rock Magazin | 2017.08.27.

A Strength Of Will zenekar 2017. szeptember 1-jén tartja debütáló albumának lemezbemutató koncertjét a Dürer Kertben. A zenekar 2017. augusztus 31-én 16 órakor, a koncert előestéjén a Hangszerarzenál Budapest üzletében (1083 Budapest, Práter u. 54.) egy kis ízelítőt ad a közönségnek és a sajtónak a debütáló lemezből, valamint mesél a formációról és a megjelenő lemezről is.

 

 

A ’Strength Of Will’ Vörös Attila szólóprojektjeként indult, majd 2017 elején az ex-Blind Myself, ex-Leander Rising és a The Southern Oracle tagjaiból zenekarrá alakult.

Tagjai:
Vörös Attila - gitár
Takács „Jozzy” József - gitár
Horváth István - basszusgitár
Budai Béla - dob
Kókai Barnabás - ének

„A Leander Rising 2015. decemberi búcsúbulija után nem volt kérdés, hogy mi hárman (Jozzy, Béla és Attila) semmiképpen sem szeretnénk abbahagyni a közös zenélést.” 2016 végén Attila kijött az akkor még szólóprojektnek szánt ’Strength Of Will - Blink of an Existence’ című debütáló lemezzel, amin számos hazai és külföldi vendég (Jeff Loomis, Chris Amott, Csihar Attila, Apey, Farkas Zotya, Csongor Balint, Esse/Hatesphere stb.) mellett Jozzy és Béla is szerepelt. A lemez megjelenésének tiszteletére Attila összehozott egy lemezmegjelenő partit, ahol Jozzyval előadtak néhány dalt. A buli olyan jól sikerült, hogy utána Jozzy és Béla javaslatára elkezdtek szervezni egy koncertet, és ezzel párhuzamosan újra elkezdtek próbálni. Ekkor került a képbe egy régi barát, Horváth Pisti (Blind Myself), aki 7 húrról 4-re váltott. A frontember szerepét a 'Blink of an Existence' két dalában is szereplő Kókai Barnabás (TSO) töltötte be, akivel immáron kiteljesedett a zenekar.

Íme, a nemrég elkészült klip, amelyet a My October című dalhoz készítettek:

A szeptember 1-jei koncerten már ezzel a felállással, valamint a debütáló albumon szereplő összes vendégénekessel fogják megmutatni, mire is képesek együtt. A bulin ott lesz még a Vulgar Display Of Cover, a  Pantera tribute zenekar is, akikkel a teljes – idén 20 éves – ’Official Live’ lemezt előadják, ezen felül pedig találkozhattok a szintén új lemezzel megjelenő Archaic, Hypocrites Breed, valamint Vendetta Inc. zenekarokkal is.

Búcsúztassuk a nyarat, és köszöntsük az új dolgokat együtt, közösen a Dürer Kertben!

Kapunyitás: 19:00

Sorrend:
Hypocrites Breed
Vendetta Inc.
Archaic - lemezbemutató
Strength of Will - teljes bemutatkozó album
Vulgar Display Of Cover - 20th Anniversary Unofficial Live show (A teljes ’Official Live’ lemez)

Legutóbbi hozzászólások