Adrenaline Mob – Elhunyt a turnémenedzserük

írta karpatisz | 2017.08.24.

Az öt hete történt baleset óta próbálták az orvosok megmenteni Janet Rainst, azonban tegnap elhunyt az Adrenaline Mob turnémenedzsere.

 

 

2017. július 14-én, Floridában szenvedett súlyos autóbalesetet az Adrenaline Mob és személyzete. Az akkor megosztott hírek szerint a balesetben egy ember meghalt – David Zablidowsky (basszusgitár) – és kilenc embert vittek kórházba. Az azóta eltelt időben pozitív fejleményekről is beszámoltunk, hiszen Russell Allen, Mike Orlando és Jordan Cannata is egy rövid Facebook-üzenetben hozta a világ tudomására, hogy jól vannak.

Most viszont ismét egy tragikus hírt kell közölnünk, ugyanis a zenekar turnémenedzsere, Janet Rains – akit súlyos égési sérülésekkel ápoltak a gainesville-i kórházban – tegnap elhunyt. Halálának hírét ügyvédje erősítette meg a The Citizen’s Voice nevű internetes magazinnak. Ed Ciarimboli elmondása alapján, szerda délután hunyt el Janet, nem sokkal azután, hogy lekapcsolták a gépekről.

Janet Rains (vagy ahogy sokan ismerhették, Jane Train) nemcsak a gengszterek útját egyengette, hanem ő maga is zenélt, a '80-as években aktív feldolgozás csapat, az M80 énekesnője volt.

Nyugodjék békében!

Legutóbbi hozzászólások