Aerosmith – Új dalon dolgoznak

írta TAZ | 2017.08.20.

Brad Whitford arról számolt be egy friss interjúban, hogy az Aerosmith elkezdett rögzíteni egy új dalt, ráadásul elképzelhető, hogy ezt később még több is követi majd.

 

 

„Igazából készítettünk néhány felvételt, miközben Európában turnéztunk, és elkezdtünk felvenni egy új dalt is – nyilatkozta az argentin Billboardnak Brad Whitford gitáros. – A dal Joe Perry ötletén alapul, és ugyanúgy készítjük, ahogy annak idején is, amikor elindultunk. Nagyon rock ’n’ roll.”

Whitford szerint manapság nem szükséges teljes lemezt kiadni, azonban reméli, hogy legalább ez az egy dal megjelenthet, vagy akár még kettő-három. „A zeneipar sokat változott, mióta elkezdtük, már másképpen kell csinálnod a dolgaid. Kiadhatunk egy dalt, majd letölthetővé tehetjük, szóval teljesen más világ uralkodik a zeneiparban.”

A banda júniusban teljesítette ’Aero-Vederci Baby Farewell Tour’ elnevezésű búcsúturnéjának első körét, ami sokáig elhúzódhat a tagok szerint, a szóban forgó interjúban Brad is azt mondta, hogy legalább még öt évig jó lenne, ha tudnának aktívan koncertezni.

Az Aerosmith májusi müncheni koncertjéről ITT írtunk.

Legutóbbi hozzászólások