Jeff Pilson – Szerinte Dio beleegyezett volna a hologramos turnéba

írta TAZ | 2017.08.18.

Néhány hete írtunk arról, hogy Ronnie James Dio hologramjával indul turnéra a Dio Disciples. A rajongókat alaposan megosztja ez a húzás, így nem csoda, hogy különböző interjúkban előkerül a téma. Pár napja Jeff Pilson, Dio egykori basszerosa azt nyilatkozta, hogy szerinte Ronnie imádta volna az ötletet.

 

 

„Személyesen még nem volt hozzá szerencsém, viszont láttam néhány igen érdekes képet, valamint egy videót, és igazából számomra nagyon királynak tűnik – mondta Jeff Pilson a hologramról a Music Mania podcastnek. –  Azt hiszem, hogy nagyszerű munkát végeztek, de még egyszer mondom: élőben még nem láttam, azonban ahogy én találkoztam a dologgal, úgy egészen elképesztő.”

A turné november 30-án ’Dio Returns’ néven indul a Dio Disciples és a néhai énekes digitális másával, egyes állomásokon pedig Tim „Ripper” Owens és Oni Logan (Lynch Mob) is csatlakozik a zenekarhoz. A világkörüli körút kilenc európai állomással indul, melyek közül a hozzánk legközelebbi megálló Romániában, a bukaresti Arelene Romane-ben lesz december 17-én.

Jeff szerint az ötletet Ronnie is díjazta volna: „Ronnie rajongott technológiáért, szóval azt hiszem, mélyen legbelül imádta volna a gondolatot, hogy ez megtörténhet. Ismerve azt, hogy milyen képzelőereje volt, valószínűleg végiggondolta azt, hogy valami ilyesmi egyszer megtörténhet. És őszintén, szerintem beleegyezett volna.”

Legutóbbi hozzászólások