Roland Grapow – Szerinte a Helloween-reunion az üzletről szól

írta TAZ | 2017.08.16.

Nem indulatosan, de elmondta véleményét a közelgő Helloween-reunionról a Masterplan vezére, Roland Grapow. A gitáros szerint nem kapott meghívást a körútra, Michael Kiske viszont egy korábbi interjúban másról számolt be.

 

 

A spanyol TNT Radio Rocknak néhány hete azt nyilatkozta Michael Kiske énekes, hogy az ő információi szerint nemet mondott Roland Grapow a felkérésre, a Helloween ’Pumpkins United’ turnéjához való csatlakozásra. A gitáros azonban máshogy emlékszik, pár napja a Sleaze Roxx-nak a következőket mondta: „Senki sem kérdezett meg, azonban már jóval korábban hallottam ezeket a híreket, mielőtt még hivatalosan bejelentették volna. Az első reakcióm ugyanakkor nem a csalódottság volt, bár egy kicsit dühös lettem, úgy, mint egy kisfiú, akit nem hívtak meg az osztálytársának a szülinapi bulijába. Később azonban rájöttem, hogy nem is igazán szeretném ezt, mivel nem érezném jól magam ezekkel az emberekkel. Ráadásul rengeteg dolgot fel kellett volna áldoznom – melyek fontosak és értékesek számomra –, mint például a Masterplant, a stúdiós munkáimat és a szabadidőmet a családommal. Túlságosan keményen dolgoztam ahhoz, hogy ezeket csak úgy félretegyem.”

Grapow egyáltalán nem lepődött meg, hogy Kiske és Hansen csatlakoztak a Helloweenhez, azonban a nosztalgia helyett szerinte más dolgok vezérlik az egész történetet: „Az egész az üzletről szól. Nehéz idők járnak a zenészekre, és mindenki megpróbál valahogy túlélni, ennek érdekében pedig az összes létező módszert felhasználni. Egyedül csak arra gondolok, hogy ezek a srácok (Hansen és Kiske) mit fognak csinálni saját zenekarukkal a reunion turné után. Nem vagyok benne biztos, hogy a rajongóik ismét külön szeretnék majd látni őket a Helloweentől.”

A gitáros válasza a múltidéző turnéra a ’PumpKings’ című új Masterplan-lemez, mely nemrég került a boltokba, kizárólag korábbi együttesének feldolgozásaival. Az albumról ITT olvashatod el lemezismertetőnket.

Legutóbbi hozzászólások