Rock-kedd szombaton: P. Mobil, Mini – Várkert Bazár, 2017. 08. 12.

Csoda történt: 39 évvel az utolsó közös Ifipark-buli után, és 33 évvel a Budapesti Ifjúsági Park bezárását követően (melyet éppen a P. Mobil búcsúztatott stílszerűen az 'Elektromos temetés' koncerttel 1984. szeptember 23-án) újra egy színpadon, a régi legenda helyszínén zenélt a kor két meghatározó zenekara, az egykori rock-keddek emlékét felidézve. Igaz, hogy nem pont ott van a pódium, a nézőtér is kicsi (meg savanyú), de a miénk. Újra miénk az Ifipark.

Két hónappal az öt koncertet magába foglaló 'Volt egyszer egy Ifipark' rendezvénysorozat nyitóbulija után folytatódott a retró-show. Igaz, lett volna közben egy Beatrice is, de ők annyira komolyan vették a retrót, hogy elmaradt a koncertjük. Ha nem is tiltották be, mint a hetvenes évek végén többször, de most is felülről jött az ukáz: ezúttal az időjárás szólt közbe, hatalmas vihar miatt kellett szeptemberre halasztani a múltidézést.

De most itt volt az egyetlen dupla koncert, annak is az első része, színpadon a pikulás bácsi, Török Ádám és az ő nem túl nagy zenekara, a Mini. Konkrétan négy tagot számlált a csapat, az énekes-fuvolistán kívül a „pappgyuszis” nagy felállást követő évek tagjai rendeződtek újra csatasorba, akik 1974-ben először léptek fel itt a P. Mobillal közösen: elektromos zongorán Németh Károly, „a Mini Zongorilla” – ahogy Ádám bekonferálta –, basszusgitáron „NagyI”, a „tisztességben megőszült” fazonú Nagy István, és a fiatalabb nemzedék képviseletében Tóth Dénes „Diza”. A koncert egy részében még tovább fiatalítottak: a Závodi-évek gitáros központú Minijét felidézve a 12 éves Fehér Ádám egészítette ki ötfősre a csapatot, akik így kvázi „Midi”-vé nőtték ki magukat.

Persze az egykori Ifipark-hangulatot már a Fekete gép kezdéssel és a Játék-rock zárással megidézték, de a szintén a 70-es évekből ismerős Kell a barátság - Asztalhoz leültem páros negyedórás non-stop elszállása is megteremtette a légkört. A tervezett egyórás műsoridőt 10 perccel túl is lépték, kockáztatva, hogy fejükre vonják Lóri haragját. Az improvizációkon alapuló dzsessz-rock műfajt azonban nem lehet korlátok – főleg nem időkorlátok – közé szorítani. Én eléggé gitárközpontú vagyok, így a két dal, ahol a Gary Moore pólóban feszítő 12 éves „csodagyerek” mutatta be tudását, számomra a koncert kiemelkedő pontja volt, és nemcsak Török Ádám egyéni szövegértelmezése („Héj, Joe, kezedben a nagy szőrös puskával mondd, hova mész?”) miatt. A Cream-klasszikus eredeti nyelven is nagyot ütött. Fehér Ádám pedig felnőtteket megszégyenítő módon játszotta a Hendrix- és Clapton-dalokat. Utána pedig jött a Mini legnagyobb balladája, a csúcspont, a Vissza a városba. Nagy együtt éneklés, idős és még idősebb együtt volt „Hej, ott fenn, ott fenn, ott fenn, ott fenn”, ahol az eső csöpög ránk, de csak képzeletben, mert az országban tomboló vihar ezúttal kegyes volt Budapesthez. A Kereszteslovag akármekkora dal is, ezután a sláger után semmi nem tudott volna nagyot durranni.

Fekete gép / Kell a barátság / Asztalhoz leültem / Gőzhajó / Lusta blues / Hey Joe / Sunshine Of Your Love / Vissza a városba / Kereszteslovag /// Játék-rock

A csúszás magával hozta a P. Mobil kezdésének csúszását is, kockáztatva, hogy a csendrendelet miatt 10 órakor véget érő szabadtéri koncert rövidebb lesz a tervezettnél. Nem így történt. A több kamerával rögzített műsor két és fél órásra nyúlt, bele az éjszakába. Hogy tévéfelvétel vagy DVD lesz belőle, azt még nem tudni, a sajtótájékoztatón Lóri tévéről beszélt, de szerintem megérne egy DVD-t is. Mindenesetre negyed kilenckor belevágtak a talán valaha hallott legerősebb programba, már ami a műsorösszeállítást illeti. Még a szokásos felvezetőt („A színpadon a munkások, parasztok, és értelmiségiek kedvenc zenekara, a P. Mobil!”) is elhalasztották a Piros, metál, zöld - Rocktóber páros utánra, melynél hatásosabb kezdést nem nagyon tudok elképzelni.

A Menj tovább billentyűs témája sajnos megint az új, egyszerűsített akkordos volt, a harmóniabontásokat Sárvári Vili gitárjából hallottuk. A Nyomjad papáról már elmondtam a véleményemet a Farkasok völgyéről szóló írásomban: az Asszonyt akarokban ezt Lóri már sokkal jobban megírta. Bár azt el kell ismernem, ennek a felvezető szövege sokkal ütősebb („Hogy lett ebből az aranyos spermából ilyen rohadt geci?”). Az új lemez, a 'Csoda történt' bemutatója is volt ez egyben, amelyről a címadó balladán kívül eljátszották a Bonobót („A bonobo majmok mindent szexszel intéznek el. Tanuljatok tőlük!”), a Mivel szeretnélt, a Hógolyót és a Dobszay Károly versére írt Ne féljetek, nem megyünk haza címűt. A hétből ötöt. Tényleg bemutatták az új anyagot! A Farkasok völgye - Kárpát-medence dalban pedig a farkasüvöltéssel megspékelt intró alatt előkerültek a Kis- és Nagy-Magyarország gitárok.

Kilenc körül ideért a viharból a szél, nem kellettek már a ventillátorok, hogy lobogjon a haja a zenészeknek. Lóri formában volt, ontotta a poénokat továbbra is („A legjobb Edda-szám” - Miskolc, „Már ezek is ezt játsszák?” - Kétforintos dal), és Az utolsó cigaretta alatt a bili-bukósisakot is felvette, meg a Harley motoros-pózt.

Szabó Péterben ismét sikerült egy remek Hammond-varázslót találnia a zenekarnak, aki méltó örököse a Cserháti Pityi fémjelezte hetvenes éveknek. Nagy élvezettel is játszott, kár, hogy nem sokat láttunk belőle az előtte álló két kamera miatt. De legalább majd jó közeliket nézhetünk a felvételen! Tarnai Dani is nagy elánnal nyomult, de valahogy a koncert motorjának az emelvényen ülő Szebelédi Zsoltot éreztem, aki amellett, hogy precízen és ötletesen játszott, még vezényelte / hergelte is a tömeget. És kivételesen a dobszólót sem éreztem unalmasnak! Jól érezte meg a technika csillogtatása és a közönségnek is élvezetet nyújtó produkció közötti szűk mezsgyét, melyen ügyesen haladt végig és még időben be is fejezte ahhoz, hogy ne menjenek el sörért (vagy csapolt rozéból készült fröccsért) a nézők. Egy kétszámos akusztikus blokkban még gitárt is ragadott, sőt, a Fellegajtó nyitogatót ő is énekelte. Igazi reneszánsz ember, sokoldalú művész. Ja, és kéthetes házas.

Persze a fő ceremóniamester Schuster Lóránt volt, aki betegségéből felgyógyulva újra teljes erőbedobással vetette magát a koncertezésbe, még egy táncot is ellejtett a végén az őrületes rock and rollban, és nem maradt el az egyedi tapsgépe sem. Vadonatúj produkciója volt viszont az erre a koncertre készített egyhúros basszusgitár, melyen Tarnai Dani basszusszólójával kelt versenyre. Igaz, volt némi technikai malőr („A roadok ki vannak rúgva!” – hangzott el, persze csak poénból, a feszültséget enyhítendő), nem szólalt meg a hangszer, végül Dani mellé csekkolt be, de akkor meg a mikrofonja volt túl halk. Nem lehet minden tökéletes. Na de hogy semmi sem az! Az egyhúros gitáron kéthangos szólót mutatott be, melyből a Spencer Davis Group Gimme Some Lovin'-ját kerekítette ki a zenekar, majd átváltott másik két hangra, mely már az általa írt Varjúdal intrója volt. (Amit egyébként Tarnai énekelt. Ennyi jó énekes egy csapatban, és csak a csordavokálra futja! Kihasználhatnák kicsit jobban is az ebben rejlő lehetőségeket. Bár lehet, az már nem lenne P. Mobil.)

Baranyi László a koncert nagyobbik részében másodgitárosként is szerepelt, de azért inkább énekesként szeretjük. És szólóénekesnek jobb is, mert a gitár mellett becsúszott néhány fals hang. De érezhető, hogy Sárvári Vilmos mellé elkél a segítség. Szeretem és tisztelem őt, de Bencsik Sándor, a „magyar Blackmore” utódjaként igazi „magyar Slowhand”-ként játszik, sajnos nem claptoni értelemben. Néha olyan darabosak voltak a szólói, hogy visszasírtam az általam korábban ostorozott billentyűmentes időket, amikor legalább Tornóczky Feri játéka némi fényt vitt az éjszakába. (És nem csak a Lámpagyárba.) A vendégként meghívott Somogyi Remig (a második gitáros csodagyerek ezen az estén, igaz, ő már betöltötte a tizennyolcat) kis túlzással több hangot fogott le abban a két dalban (A zöld, a bíbor és a fekete - Csillag leszel), mint Vili az egész koncerten.

Más meghívott vendégek is színesítették a műsort, elsősorban (bár a legrövidebb volt a szereplése) Mareczky „Import” Istvánt vártuk, az egykori dobost, aki – Schuster szavaival – „hazajött Ausztráliából, miután kirúgták az AC/DC-ből”. Sajnos csak az Újra kezdeném című dalban hallhattuk a játékát. A túl korán eltávozott Tunyogi Péter lánya, Tunyogi Bernadett is színpadra lépett, ő több dalban is (Menj tovább, Csoda történt, Az utolsó rock ’n’ roll) háttérvokálozott Baranyi Lacinak, szerintem megérdemelt volna egy dalt önállóan is.

Kézdy Luca hegedűs kapta a legtöbb lehetőséget, A főnix éjszakája felvezetőjeként is szólózhatott egy nagyot, az Ez az élet, Babolcsai néni elején igazi cigányprímásként húzta (a billentyű meg még alá is kontrázott egy klarinét hangszínnel), a Fellegajtó nyitogatóban pedig a népzenei jelleget erősítette. Végül a Csillag leszelben tért vissza, hogy Somogyi Remiggel keljen versenyre.

Remig pedig – akinek a játéka már korábban is lenyűgözött a Gary Moore Emlékesteken – brillírozott most is. Ha már úgyis ott van, és együtt tölti a napját a zenekarral, megtanulhatna több dalt is, mert azért – bár a P. Mobil motorja Schuster Lóránt – a közönség nagy része a Bencsik Sándor által írt dalok miatt szerette meg a zenekart, és ezen az estén is a régi nagy klasszikusokra volt az igazi beindulás. És a Bencsik-dalok igazi Bencsik-stílusú szólókkal lennének az igaziak.

Az Örökmozgóba épített Long Live Rock And Rollra megtörtént a zenekar bemutatása, majd a szokásos a cappellával (A pofádat befogod, igen?!) zárták a műsort. A nosztalgiázás jegyében – háromnegyed tizenegykor – még felcsendült az Il silenzio, mellyel annak idején jelezték, hogy az Ifipark bezár, ideje hazamenni. De a rajongóknak ez most nem volt kötelező. A koncert után még egy dedikálásra, közös fotókra és beszélgetésre várta őket a zenekar. A FEZEN kétnapos őrülete után most ismét egy mini-fesztiválba csöppentem, mely a hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát hozta vissza. XXI. századi büféárakkal és a FEZEN-t idéző kígyózó sorokkal. Van, ami sohasem változik, ahogy a rock is örök és elpusztíthatatlan.

Piros, metál, zöld / Rocktóber / Élsz-e még? / Menj tovább / Nyomjad papa! / A főnix éjszakája / Csoda történt / Bonobo / Ez az élet, Babolcsai néni / Miskolc / Oh yeah / Újra kezdeném / Mivel szeretnél / Mobilizmo / Embered voltam / Fellegajtó nyitogató / Farkasok völgye - Kárpát-medence / Ne féljetek, nem megyünk haza / Tudom, hogy ki vagyok / Hógolyó / A zöld, a bíbor és a fekete / Csillag leszel / 50 éves férfi / Varjúdal / Lámpagyár / Az utolsó cigaretta / Az utolsó rock ’n’ roll /// Kétforintos dal / Örökmozgó / A pofádat befogod, igen?!

Szöveg: CsiGabiGa
Képek: Császár Márta (Kifra)
Videó: Jónás Tamás
Köszönet a Várkert Bazárnak a lehetőségért!