Udo Dirkschneider – Jövő ősszel jön a következő U.D.O.-album

írta TAZ | 2017.08.14.

A belga Alcatraz Hard Rock & Metal Festival előtt nyilatkozott a sajtónak Udo, aki a jelenlegi Dirkschneider-turnéról és az U.D.O. következő sorlemezéről is szót ejtett.

 

 

„Fogalmazzunk úgy, hogy nem terveztünk második felvonást a Dirkschneider-turnénak, amit egyébként már 2018-ig nyomunk – mondta az aktuális körútról az interjú során az érces hangú énekes. – Ez egyszerűen hihetetlen! Rengeteg felkérést kapunk.”

Pár hónapja azt is elhintette Udo, hogy készül zenekarának új albuma (ráadásul új gitárossal), azonban most elárulta, hogy a tervek szerint 2018 szeptemberében jelenne meg a 2015-ös ’Decadent’ folytatása. A dalszerzésre természetesen a jelenlegi turné is alapos hatást gyakorolt: „Nagyon izgalmas volt, amikor a stúdióban ültünk, és a srácok előhozakodtak riffekkel és különböző ötletekkel. Természetesen, ha ilyen sokáig csak Accept-dalokat játszol, akkor egy bizonyos módon hozzászoksz ehhez a stílushoz. Szóval ez egy nagyon izgalmas album lesz, alig várjuk.”

Az Accept-dalokkal megpakolt műsorával október 30-án lép fel ismételten Budapesten az énekes, azonban ha addig szeretnél valamivel hangolódni a koncertre, akkor a nemrég megjelent ’Dirkschneider: Live - Back To The Roots – Accepted!’ című élő felvételt ajánljuk, amiről ITT írtunk egy kis ismertetőt.

Legutóbbi hozzászólások