Nikki Sixx – „Nem akarok mindennap valami kib*szott drámára ébredni”

írta TAZ | 2017.08.08.

Legutóbb azt mondta Nikki Sixx, hogy nyugdíjazta magát nem hivatalosan, bár azóta nyilatkozott ezt-azt, vállműtéten is átesett, és persze a háttérben dolgozik különböző dolgokon. Pár napja a ’Let There Be Talk’ podcastben beszélt terveiről, és a Mötley Crüe is szóba jött.

 

 

„Azóta beszéltem Vince-szel, és üzeneteket is váltunk oda-vissza, mivel ő is olyan üzenetküldő típus, mint én – mesélt Nikki Sixx a csapat utolsó koncertje utáni fejleményekről. – Tommynak és Micknek is írtam párszor, de nem kaptam választ. Amikor véget ért a dolog, nem volt szép a lezárás. Mindannyian különbözőek vagyunk, de ahogy telt az idő, úgy voltam vele, hogy keresem őket, mivel mindent egyszerre kezdtünk el az elején. Nem akartam újra összehozni a bandát, csak beszélgetni…”

Hogy miért hagyták abba a közös zenélést, Sixx leginkább így tudta elmagyarázni a beszélgetés során: „Négy, különböző elképzeléssel rendelkező ember lettünk. Néha van egy zenekarod, ami úgy megy, mint mondjuk a Metallica. Azt mondják, hogy ezek vagyunk mi, metalt játszunk, és ez még a nevünkben is benne van. Ugyan voltak őrült albumaink, de megoldottuk a problémáinkat. A vége felé mi csak azt próbáltuk megoldani, hogy az örökségünk megmaradjon olyannak, amilyen volt. Az elején mindent ugyanúgy akartunk, később pedig mind valami másra vágytunk. Attól, hogy én ezt akarom, más meg mást, még nem lesz senki sem rossz ember, egyszerűen csak elérkezett az idő, hogy ne egy zenekarban játsszunk tovább.  A zene változik, az emberek is változnak. A változás rendben van, ahogy az is, ha nem tudtok tovább együtt dolgozni és ha elengeditek az egészet. Senkiről nem mondtam rosszat a sajtóban sem, és nincs is erre szükség.”

A majd másfél órás műsorban sok téma felmerült, többek között a Skid Row-t is szóba hozta a basszeros: „Beszéltem a srácokkal a Skid Row-ból korábban, és náluk is az a helyzet, hogy már nem 21 évesek többé. Amikor van otthonod, feleséged és mindenkinek megvannak a saját dolgai a zenekaron belül, akkor egy kis nyugalomra is vágysz. Nem akarok mindennap valami kib*szott drámára ébredni. Örülök, hogy a Mötley Crüe meghozta a döntést a befejezésről, és nincsenek többé olyan mailek, amiben nem tudunk megegyezni még az istenverte dizájnban sem: b*szd meg haver, ez csak dizájn! De tudjátok mit? Ti nyertetek, legyen két százalékkal kisebb! És minden kérdés hasonló volt. Hogy a Skid Row valójában mit akar, nem tudom. Talán úgy vannak vele: Haver, ha képes lennél csak énekelni… de nem vagy.”

A Mötley egyébként augusztus 25-én kihozza különleges csomagokban és formátumokban az idén harmincéves ’Girls, Girls, Girls’ lemezt, amit IDE kattintva lehet előrendelni.

Legutóbbi hozzászólások