Steelheart – „Mély, szexi, érzelmes, sodró, romantikus és éhes rock 'n' roll”

írta karpatisz | 2017.07.30.

Közel egy évtized után új stúdiófelvétellel jelentkezik Miljenko Matijevic és csapata, a hajtás után a szokásos infók mellett az első dal is tesztelhető.

 

 

Ismét a Frontiers Music az, aki elmondhatja, hogy nagy dobásra készül, hiszen az új Steelheart-nagylemez már az olaszok gondozásában jelenik meg. Miljenko Matijevic a ’Through Worlds Of Stardust’ című újdonságán az ének mellett még a gitársávokat is saját maga jegyzi, de több zenész is a segítségére volt: Uros Raskovski (gitár), James "Rev" Jones (basszusgitár), Sigve Sjursen (basszusgitár), Jesse Stern (basszusgitár), Mike Humbert (dob), Randy Cooke (dob), Daniel Fouché (zongora) és Ed Roth (zongora). A My Dirty Girl című dalban Kennet Kanowski szólózott, míg a vonószenekari részt a Stockholm Strings adta elő, akiket Glen Gabriel és Anthony Weeden irányított. A kiadó webes kereskedésében már előrendelhető (ITT) a CD lemez és (ITT) a limitált példányszámban gyártott vinyl lemez. A kiadvány tartalmából az első tétel, a Got Me Runnin' a dalok listája alatt meghallgatható. Az énekes egy kis ajánlót is adott új anyagához:

„Nem tudom kifejezni azt, mennyire várom, hogy mindenki hallhassa ezt a lemezt! Arra koncentráltunk, hogy visszahozzuk a varázst a dalainkba, amelyeket megéltünk, szerettünk és nevettünk. Ezekkel a szavakkal tudom a legjobban jellemezni, hogy mit is fogtok majd hallani: mély, szexi, érzelmes, sodró, romantikus és éhes rock 'n' roll. A felvételeket a világ több pontján készítettük, többek között a Stockholm Stringsszel is. Nagyon remélem, hogy szeretni fogjátok ezt a lemezt, mert az összes dal a szívemből jött.”

’Through Worlds Of Stardust’ dallista:

01. Stream Line Savings
02. My Dirty Girl
03. Come Inside
04. My Word
05. You Got Me Twisted
06. Lips Of Rain
07. With Love We Live Again
08. Got Me Runnin'
09. My Freedom
10. I'm So In Love With You

Legutóbbi hozzászólások