Kenny Wayne Shepherd Band: Lay It On Down

írta Bigfoot | 2017.07.20.

Megjelenés: 2017

 

 

Kiadó: Mascot Label Group

Weblap: http://www.kennywayneshepherd.net/

Stílus: blues-rock

Származás: USA

 

Zenészek

Kenny Wayne Shepherd – gitár, ének
Noah Hunt – ének
Chris Layton – dob
Kevin McCormick – basszusgitár
Jimmy McCorman – billentyűsök

Dalcímek

01. Baby Got Gone
02. Diamonds & Gold
03. Nothing But The Night
04. Lay It On Down
05. She's $$$
06. Hard Lesson Learned
07. Down For Love
08. How Low Can You Go
09. Louisiana Rain
10. Ride Of Your Life
11. Lay It On Down (Acoustic)

Értékelés

Mindjárt az elején szeretném leszögezni, hogy szeretem Kenny Wayne Shepherd zenéjét. Igazán meg tudja fogni a bluest a nyers, a tökösebb végén. Azonban most valami olyat csinál, amit lehet, hogy én nem értek. Nem kertelek, nekem a The Rides formáció sem jött be olyan nagyon, dacára, hogy Stephen Stillsszel és Barry Goldberggel jött össze. Viszont a három évvel ezelőtti ’Goin’ Home’ albuma nagyot ütött.

Megragadnám a torkánál a problémát, mert ez az új album sehogy sem akar ütni. Édeskés dallamok, akusztikus balladák, tapsolj velünk nóták jönnek kezdetnek, valahogy a dögös blues nem akar előkerülni. Legalábbis az első négy dalban semmiképp sem. Az ötödik dal, a She’s $$$ végre megdörren. Gyors blues, Kenny megtévesztő hűséggel hozza a régi játékosok stílusát. Igen, a lemez második fele már zakatolósabb, bluescentrikusabb a kezdetnél. Ott a Down For Love, a Louisiana Rain és a Ride On Your Life, ezek már hozzák azt, amit Kennytől várunk. De ez csak a lemez egyik fele. Sok a líra, a ballada, és tulajdonképpen ezzel sem lenne bajom, azonban ezek a balladák sokszor átcsúsznak a nyálaska kategóriába, a tábortüzek körüli gitáros éneklésbe. Nem kéne ilyen olcsón adnia magát.

Az sem világos számomra, hogy a Lay It On Downt miért kellett akusztikus verzióban is rátenni a lemezre. Nem érezték az eredeti verziót rádió-kompatibilisnek? Ez is egyébként egy szentimentális, könnyfakasztó nóta – még jó, hogy a hegedűk nem úsztak be a háttérből , messze nem a legjobb szerzemény, nem értem, miért kell egy alternatív verziót is kínálni belőle.

Kenny valami mást akart, lehet, hogy szélesebb közönséghez akart szólni. Ez a törekvés valószínűleg bejön neki, de én kétségek közt őrlődök. Nincs koncepció, szerintem túl sokat markolt egyszerre. Bluest, slágert, balladát, rádiós dalt – ez azonban sok, ennyit nem lehet egy merítésre, egyfelé kellene elindulni. Pláne egy ilyen kaliberű muzsikusnak, mint ő. Egy kevésbé ismert, szárnyait bontogató művésszel talán nem lennék ennyire szigorú, ám Kenny Wayne Shepherd számomra garancia a minőségi zenére. Mondjuk, a minőséggel nincs baj, csak a határozatlansággal. Hova tartasz, Kenny?

Visszanézve az előző bekezdésekre, elég sok negatívumot hoztam fel Kenny rovására. Biztos, hogy nincs minden rendben az albummal, és hogy enyhítsem a feszültséget, azért nem elkeserítő a helyzet. A blues nóták tényleg jók, jön az érzés, és ehhez megfelelő társakat is választott hősünk. Áthozta a The Rides ritmusszekcióját: Kevin McCormick basszusgitárost és Chris Layton dobost, aki nem mellesleg Stevie Ray Vaughan Double Trouble-jének is oszlopos tagja volt. Valamit tudnak a néhai texasi gitárfenomén zenészei. (Joe Bonamassa is Reese Wynanst alkalmazza billentyűsnek az utóbbi pár évben.)

Pontszám: 6.5

Legutóbbi hozzászólások