Iron Maiden – Dave Murray szerint nem állnak le az aktuális turné után

írta TAZ | 2017.07.05.

Miután Steve Harris azt nyilatkozta nemrég, hogy egy album még mindenképpen van bennünk, Dave Murray megerősítette, hogy a koncertezéssel sem állnak le a jövőben.

 

 

„Nem állunk le ezután a turné után, szóval semmilyen szempontból nem ez az utolsó. Először azonban befejezzük ezt az élvezetes utat, utána viszont pihenünk egy kicsit, jövőre pedig néhány meglepetés érkezik.” – nyilatkozta Dave Murray a The Press-Enterprise-nak. A banda jelenleg a ’The Book Of Souls’ lemez 2017-es turnéját teljesíti Észak-Amerikában a Ghost társaságában.

Arra a kérdésre, hogy mi történne, ha most fejeznék be a zenélést, ezt válaszolta Dave: „Ha holnap befejeznénk, úgy hiszem, őszintén mondhatnám, hogy nagyon boldog és szerencsés vagyok, hogy mindent megvalósíthattam, amit ráadásul élveztem is. Ahogy azt is, hogy mennyi helyre utazhattam el, ahova alapból sosem jutnál el. Ebből a szempontból nagyon szerencsések vagyunk, hogy a turnék során többször is körbejárhattuk a világot. Ez önmagában nagyszerű élmény volt, ahogy az is, hogy közben zenélhettünk, és melodikus, valamint agresszív formában is kifejezhettük magunkat. A jövő még mindig tartogat dolgokat számunkra, szóval továbbra is új dolgokkal kísérletezünk és alkotunk minden nap.”

Legutóbbi hozzászólások