Dead Cross – „Ez a lemez rengeteg haragot és frusztrációt hordoz magán”

írta TAZ | 2017.06.20.

Két dal is meghallgatható a Dave Lombardo (Slayer, Suicidal Tendencies, Misfits) és Mike Patton (Faith No More) nevével fémjelzett Dead Cross debütlemezéről, mely augusztusban lát napvilágot.

 

 

„Számomra ez egy tradicionális hardcore-anyag. Nagyon egyenes, direkt és zsigeri – mondta Mike Patton, aki tavaly lépett Gabe Serbian helyébe. – Nem játszom billentyűs hangszereken, és nincsenek samplerek, valamint nagyzenekari részek sem, a lényeg egyedül az volt, hogy mindent beleadjunk. Bizonyos értelemben azokra a zenékre emlékeztet, amiken felnőttünk annak idején, olyan bandákra, mint az Accüsed, a Deep Wound, a Siege, melyek brutálisak, kompromisszum-mentesek és lényegre törőek. Újra elkezdtem ezeket a zenéket hallgatni, mielőtt ez az egész összejött volna, így visszaszivárgott a vérkeringésembe ez a muzsika, szóval lehetőségem nyílt arra, hogy felvegyek egy lemezt, mely olyan, mintha egy ceruzát döftek volna a szemedbe.”

A banda augusztus 4-én adja ki debütlemezét, melyen Ross Robinsonnal dolgozott a csapat, azonban Mike Patton a saját énektémáit már a sztárproducer nélkül vette fel, miután a csatlakozott a gárdához. Az Ipecac Recordings gondozásában érkező anyagról a főnök, Dave Lombardo ezt mondta: „Az album 28 perc hosszú, és ebben az a vicces, hogy a Slayer ’Reign In Blood’-ja 29 perces volt. Ez a lemez rengeteg haragot és frusztrációt hordoz magán, és ezt hallhatod a dobolásomon is. Így kell megszületnie egy tökéletes hardcore-lemeznek. Ez az egyik legbrutálisabb album, amit valaha készítettem.”

Alább két dal, a Seizure And Desist és a Grave Slave máris meghallgatható.

Legutóbbi hozzászólások