The Qbs – ’Lenyomatok’ címmel megjelent a budapesti csapat első albuma

írta Hard Rock Magazin | 2017.06.02.

Réges-régen egy messzi-messzi kocsmában indult a The Qbs zenekar története. Időszámításunk szerint 2012 őszét írtuk, s akkoriban a világ az éppen elfogyó maja naptár miatt aggodalmaskodott. Schéder Balázs (gitár) és Ulbert János (basszusgitár) egy delíriumos nosztalgia-iszogatás közepette ráeszmélt, hogy olthatatlan láng ég bennük egy funk-rock zenekar alapítása iránt.

 

 

Pár alkalmi jamet követően egyértelművé vált, hogy van pengetni valójuk egymás mellett, és megindult a hajtóvadászat egy metronómlelkű dobos és egy aranyhangú énekes után. Két ütős is elfogyott, mire az internet sűrű mocsarából előbukkant a bőrök ura, Lövei Attila (dob). Végül 2013 februárjában, Furuglyás René (ének) megragadta a mikrofont és megszületett a The Qbs.

A srácok már a kezdetek kezdetén saját ötletekkel és sajátos hangzásvilággal indítottak. A dallamok szerencsére termékeny talajba hullottak és jöttek is az eredmények, két kislemez és egy tehetségkutató dobogós helyezése formájában.

2016-ban indultak az első – ’Lenyomatok’ nevet viselő – nagylemezük munkálatai, amely teljes egészében a Nortyx Records gondozásában készült. A banda a lemez fő stílusát funk-rocknak tekinti, de több zenei kalandozás is tetten érhető, úgy mint a reggae vagy az alternatív rock. Míg például a HÉV és a Képen lírikásabb hangvételű, addig a Mindent szabad és a Betelt a pohár húzósabb, rockosabb hangzásvilággal gazdagítja az összképet. A korong két angol nyelvű bónusz számmal zárul, a Never Die és a Don't You Wanna (Eat my Soul), amit a fiúk a Qbs első korszakából való lenyomatként hoztak magukkal. Hangerőt feltekerni, indulás!

The Qbs 'Lenyomatok' nagylemez meghallgatható, és megvásárolható a nagyobb digitális zenei áruházakban: Spotify, iTunes, Google Play, Amazon, Deezer és Tidal.

Kövesd a zenekart a Facebookon!

Legutóbbi hozzászólások