Next To None – Kóstold meg az almát!

írta karpatisz | 2017.05.27.

Július elején lát napvilágot az InsideOut Music gondozásában Max Portnoy zenekarának második nagylemeze, amelyről máris tesztelhetjük az első önálló dalt.

 

 

Június 28-tól ismét Európában koncertezik a Next To None, és ekkor is előzenekarként lépnek majd a színpadra, ezúttal a Mike Portnoy’s Shattered Fortress előtt. Ettől az eseménytől kezdve már a ’Phases’ címmel érkező stúdióanyagukat népszerűsítik majd a srácok. Felvezetőként pedig a kisfilmen bemutatkozó The Apple című dalt ismerhetjük meg. Az ’A Light In The Dark’ folytatásáról az alábbi gondolatokat osztották meg korábban:

„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy végre megjelenhet az új lemezünk. Azt érezzük mindannyian, hogy ez egy hatalmas előrelépés, hogy megmutathatjuk, mennyit fejlődtünk, és az új, keményebb és technikásabb oldalunkat is szeretnénk megismertetni. Számunkra is különleges ez a korong, hiszen teljes egészében mi magunk rögzítettük és a produceri feladatokat is a saját kezünkbe vettük. Így teljes egészében a mi zenénket tükrözi a végeredmény. Minden egyes hang, hangszín és szó tőlünk ered, nagyon várjuk, hogy hallhassátok! Adam „Nolly” Getgooddal [Periphery – szerk.] óriási élmény volt dolgozni, ez volt a stúdiómunkálatok fénypontja, tényleg azt a hangzást hozta ki, amit mi magunk is elképzeltünk. A közös turné a Shattered Fortress-szel egy kiváló lehetőség számunkra, mert annak a közönségnek mutathatjuk meg magunkat, amiből mi is kinőttünk.”

Legutóbbi hozzászólások