Ritchie Blackmore – Visszatérne a Deep Purple-be

írta Bigfoot | 2017.05.27.

A rockműfaj egyik leggyakrabban visszatérő kérdése, hogy a gitáros újra fellépne-e a ma is prosperáló legendás bandával, melynek alapító tagja volt 1968-ban.

 

 

Nos, Ritchie nemrég a The Guardiannek azt nyilatkozta, ha megkérnék, szívesen csatlakozna a csapathoz, ám hozzátette, nem valószínű, hogy megtörténik. Már csak azért sem, mert a közte és a zenekar (elsősorban Ian Gillan) közt fennálló régi ellentét nem vesztett aktualitásából, dacára, hogy pár éve Gillan azt mondta, ő és Blackmore elásták a csatabárdot. A tavalyi Rock And Roll Hall Of Fame beiktatási ceremóniát megelőző nyilatkozat háború – aminek az lett a vége, hogy Blackmore el sem ment az eseményre – csak megerősítette a tényt. Nem sokkal a ceremónia előtt Ian Paice azt mondta, vannak olyan egykori és jelenlegi tagok, akik nem jönnek ki egymással, szóval jobb lenne elkerülni az adok-kapok szituációt. Paice ezen álláspontját a múlt hónapban is megerősítette: „Mindhalálig szeretem Ritchie-t, de azt nem tudnám garantálni, hogy a vele töltendő napok vidámak lesznek.” Amikor Steve Morse-ra terelődött a szó, Paice ennyit mondott. „A közös bennük az, hogy mindketten briliáns gitárosok. Amikor Ritchie elment, lehetetlen lett volna helyettesíteni őt egy klónnal. Számot vetettünk, ki jöhet a helyére, és abban egyeztünk meg, hogy csak egy ugyanolyan kaliberű gitáros jöhet szóba, aki azonban hozza a saját stílusát.  Steve tökéletesen beleillett a képbe.”

Az érdeklődés az ügy iránt azért is felfokozott, mert Blackmore az utóbbi időben újra a rockzene felé fordult. Újraformálta Rainbow-t, sőt új dalok írásba is fogott a Mosolynélküli

Legutóbbi hozzászólások