Heart – Családon belüli erőszak árnyékolja be a zenei karrier folytatását

írta Dzsó | 2017.05.17.

Hónapokkal azután, hogy Ann Wilson férjét letartóztatták Nancy Wilson gyerekeinek bántalmazásáért, a Hall Of Fame-tag nővérek végre megszólaltak a jövőjükkel kapcsolatban.

 

 

Ann így nyilatkozott: „Teljesen szükségtelen volt kihívni a zsarukat, ezt családon belül kellett volna elrendeznünk, de elmérgesedett a helyzet, meg a sajtó is rátett egy lapáttal. Miután megtudtam, hogy mi történt, rögtön azt mondtam, hogy vonuljunk el zárt ajtók mögé és beszéljük ki a dolgot, az egész dráma elkerülhető lett volna rögtön az elején. Így csak kölcsönösen sebeket ejtettünk egymáson, amiket hagyni kellene már begyógyulni.”

A Heart nővérek 2016. augusztus 26-án – az amerikai turnéjuk közepén – az auburni White River Amphitheatre-ben léptek fel, nem messze attól a Seattle-beli helytől, ahol gyerekkoruk nagy részét töltötték. Mindkettejük családja a backstage-ben tartózkodott a hazatérő fellépés várható ünnepélyes jellege miatt. Ahogy a színpadon elkezdték utolsó dalként a Led Zeppelin Stairway To Heavenjét Mike McCreadyvel (Pearl Jam), a backstage-ben egy másik jelenet kezdődött el.

Nancy 17 éves ikrei megkérték Dean Wettert – Ann férjét –, hogy mutassa meg nekik Ann új turnébuszát. Wetter odavitte a fiúkat és Nancy mostohalányát, de megkérte őket, hogy tartsák zárva a busz ajtaját, nehogy a kutyák kiszökjenek. A vizit után elsőként távozó srác viszont nyitva hagyta az ajtót a többieknek, ezzel feldühítve Wettert. A bíróság nyomozati anyaga szerint: „Wetter azonnal dühbe gurult, ráordított az egyik fiúra és erőből tarkón csapta. Miután az kérdőre vonta a reakció miatt, válaszul ököllel vágta úgy tarkón, hogy megszédült a gyerek. Ezt követően Wetter torkon ragadta, majd a másik fiú közbelépett, akit viszont elkezdett fojtogatni. A fiú azt vallotta, hogy nem tudott sem beszélni, sem levegőt venni, fájdalmat és halálfélelmet érzett.”

Wettert letartóztatták, egyrendbeli bántalmazás bűncselekményével és egyrendbeli bántalmazás vétségével vádolták meg. Idén márciusban Wetter bűnösnek vallotta magát kétrendbeli bántalmazás vétségében és végül 364 nap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, két év felügyelet nélküli próbára bocsátották, aminek részeként dühkezelési tanácsadásra és csoportterápiára kötelezték, eltiltották a drog- és alkoholfogyasztástól, valamint Nancy fiaival történő kapcsolatteremtéstől és 3000 dollár kártérítést kell fizetnie. Wetter nem nyilatkozott az ügyben, bár beismerte, hogy elvesztette a fejét és hogy nem lett volna szabad a fiúkat bántani. Mivel mindenki másképpen emlékszik a részletekre, a történet utórezgései árnyékot vetnek a legendás rockbanda további működésére.

Nancy – elmondása szerint – nem került semmilyen kapcsolatba a fickóval az eset óta, ami annak is köszönhető, hogy meg sem próbált bocsánatot kérni. „Ann feljött az eset után a turnébuszomra és azt mondta, hogy Dean alighanem tényleg bántotta a gyerekeket és biztosan nagyon sajnálja a dolgot, de aludnia kell a dologra egyet. Csak lestem, hogy most mi van? Ennek semmi értelme, nem volt szép húzás Anntől a mentegetőzés és hogy falazni próbált. Az lett volna a felnőtthöz méltó magatartás Deantől, ha kiáll elém és elnézést kér, megpróbál magyarázatot adni a tettére, de semmi ilyesmi nem történt.” Ann viszont ennek az ellenkezőjét állítja: „Mikor a koncert után Deantől megtudtam a történteket, rögtön arra kért, hogy menjek át Nancy buszára és készítsem elő a terepet, mert bocsánatot akar kérni tőlük. Átmentem, ott volt mindenki, de csak háborogtak, rendesen meg se hallgattak.”

Wetter az incidens után 4 napot töltött egy börtöncellában, a Heart pedig folytatta a turnét, amiből még 20 állomás volt hátra. Egybehangzóan „embert próbáló” és „pokoli” jelzőkkel írták le ezt az időszakot, – 43 éves zenei pályájuk során először – külön öltözőt használtak és közvetítők útján kommunikáltak. Nancy kilátásba helyezte, hogy lelép a turnéról, ha Wetter a színpad vagy a gyerekei közelébe jön. A nővérek a turné zárókoncertje óta nem találkoztak, a kapcsolatuk meglehetősen feszült, bár néha SMS-ben érintkeznek.

A férj-testvér dilemmába került Ann így védekezett: „Tiszta szívből szeretem a férjemet és megértem őt. Jól ismerem és tudom, hogy provokálták, ami nagyon rossz húzás volt, mert elég fejlett az igazságérzéke, nagyon szerencsétlenül alakult ez így, és kár, hogy ez alapján ítélik meg. Ha majd Nancy mindent rendben lévőnek lát maga körül és azt, hogy a fiúkat valójában csak megrémítette Dean és nem bántalmazta, akkor újra a régi család lehetünk.”

Ehhez képest az eset után, a Nancy által kiadott sajtóközleményben ez áll: „A nővérem családi problémaként szerette volna megoldani az ügyet, de a kiskorúak elleni erőszak elhallgatása egyszerűen törvénysértés, ami miatt a szülők súlyos vádak elé nézhetnek.” De azért felvillant némi reményt is: „Igazán erős, összetartó családban nevelkedtem, ezért örök optimista vagyok. Nem hiszem, hogy bármilyen átmeneti dráma megváltoztatná a szoros kapcsolatunkat, csak egyszer legyünk már túl rajta, egy rémálom az egész.”

Bár az eset az utóbbi idők legkirívóbb története a nővérek életében, azért kerültek összetűzésbe már máskor is. Ann pár éve így nyilatkozott: „Már nem egyformán látjuk a Heart jövőjét. Nem úgy képzeltük anno, hogy megöregedve, megkopott sztárokként fogunk haknizni nagy lóvékért, de egyre inkább ezt látom az utóbbi években. Nancy úgy gondolja, hogy ugyanazokat a kötelező gyakorlatokat fogjuk tolni Európában a végtelenségig és alig merem kimondani, hogy ha meg se próbálunk ebből kitörni, akkor ez az út csak lefelé, a feledésbe vezethet. Nem mondom, hogy téved, de nem vagyunk egy véleményen.” Hozzá kell tenni, hogy Nancy is elvetette azt a hozzáállást, hogy agyatlan wurlitzerként oldie slágereket ontsanak magukból, de azért elismerte, hogy szívesen meghódítana új területeket Európán és Amerikán végigfesztiválozva.

A balsorsú turné után Ann és Wetter nemkívánatosnak érezte magát a nyugati parton és négy hónapra Floridába költöztek. Az utóbbi 10 évben Ann számára ez volt az első hosszú szabadság és a kényszerítő előzmények ellenére örült a kötetlenebb életnek. Márciusban viszont Ann Wilson Of Heart névvel szólóturnéba kezdett, ami augusztusig tart, a Heart jövedelmező gépezete pedig valójában tavaly év végével megszűnt létezni. Nancy saját bevallása szerint megélhetési okokból alakította meg Roadcase Royale nevű zenekarát Prince két korábbi pártfogoltjával és korábbi Heart-tagokkal (Liv Warfield – ének, Ryan Waters – gitár, Chris Joyner – billentyűs hangszerek, Dan Rothchild – basszus, Ben Smith – dobok), a jelek szerint már vannak lekötött koncertdátumaik és készülőben egy EP is. Liv Warfield erőteljes, kifejező orgánuma és R&B gyökerei jól kiegészítik Nancy Wilson rock-folk attitűdjét.

Mindezek ellenére a nővérek ragaszkodnak ahhoz, hogy a Heart nem oszlott fel: „Semmi szükség a felesleges felhajtásra, csak beszélnünk kell egymással.”

Legutóbbi hozzászólások