Alice Cooper – Júliusban jön a ’Paranormal’

írta TAZ | 2017.05.11.

A friss hírek szerint júliusban jelenik meg Alice Cooper új lemeze, mely a ’Paranormal’ címet kapta. A 2011-es ’Welcome 2 My Nightmare’ folytatásán vendégzenészek is feltűnnek, így például Billy Gibbons (ZZ Top) és Larry Mullen Jr. (U2) is.

 

 

Tavaly decemberben írtunk arról, hogy már demózási fázisban van Alice Cooper új lemeze, egy friss interjúban pedig már arról beszélt az énekes, hogy júliusban meg is jelenik az anyag, méghozzá ’Paranormal’ címmel. „Szeretem a ’Paranormal’ címet, azonban ez nem egy ijesztő album. Természetesen van rajta pár ilyen jellegű dal, de a ’Paranormal’ itt azt jelenti, hogy más, mint a normális. Ez nem egy megszokott Alice-album, ugyanis Bobbal eldöntöttük, hogy ezúttal nem lesz tematikája a lemeznek és olyan dalokat írunk, melyek működnek, amiket szeretünk. Ennek köszönhetően többféle irányba elkalandozik az anyag.” – mondta Alice a SiriusXM műsorában.

A Bob Ezrin producerrel készített anyagon a U2 dobosa, Larry Mullen Jr., valamint a ZZ Top énekes-gitárosa, Billy Gibbons is közreműködik, korábbi zenésztársai – akikkel nemrég egy színpadra is állt –, Neal Smith (dob), Michael Bruce (gitár) és Dennis Dunaway (basszusgitár) pedig részt vettek a dalszerzésben, és három dalt hoztak össze Cooperrel.  Alice egyébként két lábbal áll a földön, és nem próbál meg még nagyobb babérokra törni, az új lemezzel a rajongóit szeretné kiszolgálni: „Azok az idők elmúltak, az aranykornak vége. A világ minden pontján vannak rajongóim, negyvenöt évbe került, hogy felépítsem ezt a hatalmas rajongói bázist. Így amikor lemezt készítek, akkor azt ezeknek az embereknek szánom, nem próbálok meg új közönséget megszólítani. Olyan közönségnek szállítom a lemezeket, akik már mellettem vannak, és úgy gondolom, hogy az Aerosmith is ezt csinálja, ahogy mindenki, aki egy bizonyos rajongói tábornak készít lemezeket.”

Ne feledd, Alice Cooper 20 év után ismét Magyarországon koncertezik az augusztusi FEZEN fesztiválon, erről ITT adtunk hírt pár hónappal ezelőtt.

Legutóbbi hozzászólások