Ritchie Blackmore – Új Rainbow-dalokon dolgozik

írta TAZ | 2017.04.18.

Bár tavaly mereven elzárkózott attól, hogy új albummal és turnéval vágjon neki a 2017-es évnek, kissé máshogy alakultak a dolgai, hiszen nemrég úgy nyilatkozott Blackmore, hogy új anyagon dolgozik, melyeket kislemezként jelentetne meg.

 

 

Tavaly nyáron három koncert erejéig ismét előkapta a sufniból az elektromos gitárt Ritchie Blackmore, aki új bandát szervezett maga köré, és Ritchie Blackmore’s Rainbow néven állt ki a színpadra. 2016 májusában ugyan úgy nyilatkozott, hogy nem lesz turné és album sem, ám megváltoztatta álláspontját, ugyanis a ’Memories In Rock - Live In Germany’ koncertanyag megjelenése után bejelentette, hogy 2017-ben is folytatja a nosztalgiázást, ráadásul ezúttal négy koncertet ad a fesztiválszezonban. Időközben az is napvilágot látott, hogy a tavalyi birminghami koncert is megjelenik kézzel fogható változatban – méghozzá CD lemezen –, ráadásul a Burrn! nevű japán rockmagazinnak adott nyilatkozatában új dalokról beszélt a zenészlegenda: „Egy dalt már megírtam, továbbá egy régi nótát rögzítettem. Ronnie jelenleg Madridban van, de elküldte az ő sávjait is. Album helyett lehet, hogy kislemezként adjuk ki ezeket a felvételeket.”

Az interjúban ismét megdicsérte Ronnie Romero teljesítményét (akinek hangját Dio, Graham Bonnet és Freddie Mercury nevével emlegette egy lapon), továbbá elárulta, hogy miért nem Joe Lynn Turnerre esett a választása, amikor énekest keresett új bandájába: „Azért nem Joe Lynn Turnert kerestem meg, mert úgy gondoltam, hogy az európai rajongók a Dio-féle Rainbow felállást szeretnék hallani.”

Legutóbbi hozzászólások