Anathema – Új dal, ősszel budapesti koncert

írta TAZ | 2017.03.30.

Springfield címmel új dallal jelentkezett a brit Anathema. Danny Cavanaghék ráadásul az új dallal együtt a friss albumhoz kapcsolódó turnédátumokat is bejelentették, melyek közé egy magyar megálló is bekerült.

 

 

Pár napja írtunk arról, hogy június 9-én jelenik meg ’The Optimist’ címmel az Anathema új lemeze a Kscope gondozásában, amihez az ötletet Danny Cavanagh szerint a 2001-es ’A Fine Day To Exit’ adta: „Mondhatni az album félig önéletrajzi, mivel ezúttal egy helyettesítőt használtunk. Hangokat, érzéseket, és ami fontosabb, a saját reményeinket és félelmeinket tettük bele egy másik emberbe, aki végül a dalok középpontja lett, majd a 'The Optimist' történetet körbefontuk a saját belső monológommal. John Douglas ötlete volt, hogy írjunk sztorit a ’The Optimist’-nek, amihez kiindulási alapnak az ’A Fine Day To Exit’-et használtam.”

Vincent még ennyivel egészítette ki testvérét a sztorit illetően: „Sosem derült ki, hogy mi történt azzal a sráccal, aki eltűnt. Vajon új életet kezdett? Esetleg összeroskadt a sors terhe alatt? Ezt sosem magyaráztuk el. A nyitódal címe ugyanaz a koordináta, vagyis a San Diegó-i Silver Strand part – az utolsó ismert tartózkodási helye a Az Optimistának –, ami az ’A Fine Day To Exit’ borítóján is szerepel.”

Az albumot ezúttal Tony Doogannel vette fel a gárda, a munkálatokról Vincent Cavanagh mesélt bővebben: „A producerünk javasolta, hogy élőben, zenekarként rögzítsük a lemezt, amire már több éve nem volt példa. Miután néhány dallamot már játszottunk a legutóbbi turnén, így erre fel voltunk készülve. Tony azt az energiát akarta megragadni, ami csak akkor van jelen, amikor mindannyian együtt vagyunk, és ez hatalmas különbséget jelent. Nagyszerű volt vele dolgozni, és rengeteget tanultam ennek a lemeznek a felvételéből.”

Alább egy dal máris meghallgatható a lemezről Springfield címmel, továbbá jó hír a magyar rajongóknak, hogy október 27-én a Dürer Kertben játszik a csapat az Alcest felvezetését követően. További információk ITT találhatóak a koncerttel kapcsolatban.

Legutóbbi hozzászólások