Snakecharmer – „A csapat rátalált egyéni zenei identitására”

írta TAZ | 2017.03.22.

A hajtás után tesztelhető az egykori Whitesnake-tagok által életre hívott Snakecharmer második lemezének egyik új dala, a That Kind Of Love. A lemez májusban jelenik meg, természetesen a Frontiers Music gondozásában.

 

 

„Hosszú út vezetett idáig, de most végre örömmel jelenthetem be, hogy elkészült az új albumunk. A csapat rátalált egyéni zenei identitására, Laurie Wisefield és Chris Ousey pedig nagyon erőteljes és dallamos számokkal járultak hozzá a végeredményhez, melyekben továbbra is tetten érhetőek blues-rockos védjegyeink.” – mondta Neil Murray a ’Second Skin’ című lemezről, ami május 12-én kerül a lemezboltok polcaira.

A legutóbbi beharangozó hír után most egy kis hallgatnivaló is érkezett a That Kind Of Love személyében, mely dalhoz egyébként klip is készült.

Legutóbbi hozzászólások