Timo Tolkki – Karrierjének legnagyobb slágereivel indul turnéra

írta CsiGabiGa | 2017.03.11.

Timo Tolkki belevágott egy 2017-es turnéba, ahol kizárólag harmincéves karrierjének legnagyobb slágereit játssza majd. A turné címe is ez: „Songs From My Career (1987-2017)”. A tervek szerint elhangzanak olyan Stratovarius-slágerek, mint a Black Diamond vagy a Hunting High And Low,  a Father Time és az Against The Wind.

 

 

Timo Tolkki jól ismert zenész, ő volt a kreatív erő a Stratovarius első 12 stúdióalbuma mögött, de szakításuk után megcsinálta a Revolution Renaissance zenekart (a Helloween, Edguy, Avantasia és a Thunderstone muzsikusaival) és a Symfoniát (a Helloween, Sonata Arctica, Angra és Avantasia zenészeivel), legutóbbi Avalon produkciójában pedig összegyűjtötte a krémek krémjét a nemzetközi metal tehetségekből: többek közt a Helloween, a Within Temptation, az Amaranthe a Symphony X és a Sonata Arctica tagjai közreműködtek lemezein. 2011-ben a Guitar World magazin beválasztotta Tolkkit minden idők 50 leggyorsabb gitárosa közé.

A 2017-es turné során Mikko Harkin billentyűs (ex-Sonata Arctica, Symfonia), Santtu Lehtiniemi basszusgitáros, Alex Landenburg dobos (Rhapsody) és Mike Livas énekes lesz segítségére. Timo személyesen válogatta be Mike-ot a csapatba, miután felfedezte a régi Stratovarius-kedvencek hű, mégis szenvedélyes interpretációit az előadásában.

Az első leszervezett koncertek:

április 27. - Lemon Music Live - Madrid, Spanyolország
április 28. - Centro Cívico Delicias - Zaragoza, Spanyolország
április 30. - Paberse Club - Valencia, Spanyolország

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “No! Akkor megvolt a müncheni és tegnap előtt a bécsi buli is!!! Egészen BRILLIÁNS koncertek voltak. Nem lehet belekötni!!! …és…
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “A turné elindult. Láttam élőben a Glasgow-i és Dublini bulit. Brutálisan parádés koncertek voltak. A Saxon 4 új dalt játszik,…
  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “A turné elindult és nehéz illetve NEM lehet belekötni. Nem rég értem haza Dublinból. Láttam a turné első ( Glasgow)…
  • Herr Wolf on Bon Jovi – 40 év már maga az örökkévalóság?: “A dal elsőre nem rossz, de Bon Jovi hangja sajnos nem frankó! Koncerten borzalmasan rossz.
  • Herr Wolf on Winger – Budapesttől is búcsúznak: “Ez egy brutálisan jó hír! Nem gondoltam volna, hogy akár 1x is, de eljönnek hozzánk! Kötelező koncert!!!
  • Clint Eastwood on Judas Priest: Invincible Shield: “Ha csak egy ember szemét felnyitom, hogy a maiden nevű fától lássa az erdőt is már megérte a hozzászólás.
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “T. Menya! 1. Köszönöm, de nem kérek a segítségedből! 2. Fogalmad sincs, hogy én ki vagyok. 3. Milyen alapon alkotsz…
  • spiritknight on Judas Priest: Invincible Shield: “Jó lemez lett, de nálam azárt nem veri az előző Firepowert. Azt az albumot simán mellé teszem a kedvenceimnek, a…