Striker – Hallgasd meg a kanadai srácok új lemezét!

írta TAZ | 2017.02.23.

„Minden nap a heavy metal oltáránál áldoztunk” – mondták a kanadai ifjak az új albumról, amit kevesebb, mint egy év alatt rántottak össze. A hajtás után most meghallgathatod, hogy ezúttal milyen dalokat készítettek zenei műhelyükben.

 

 

„Ezen az albumon nincs semmiféle szarozás – kezdték az elemzést a kanadai fiatalok. – Minden olyan dolgot kivettünk, ami nem feltétlenül szükséges, és minden rövid, valamint lényegre törő. Minden nap a heavy metal oltáránál áldoztunk, és vannak olyan zenei ötletek, melyek mellett kitartunk, mások mellett meg nem. Olyan dolgokra fókuszáltunk, melyek megtartják a hallgatókat, minden mástól pedig megszabadultunk. Nem tudod úgy megmászni a Mount Everestet, hogy minden szart magaddal cipelsz, szóval ha fel akarsz érni a csúcsra, akkor csak a legszükségesebb dolgokat vidd magaddal: halálos mennyiségű zúzást!”

A srácok saját névre keresztelt ötödik sorlemeze holnap jelenik meg, majd európai turnéra is indulnak, azonban hozzánk közel nem jutnak el, a tavalyi budapesti fellépésükről azonban ITT olvashatsz, továbbá alább meghallgathatod a teljes saját névre keresztelt albumot.

Legutóbbi hozzászólások