Dracula – Ezúttal a Pagans Mind énekesével dolgozik Trond Holter

írta TAZ | 2017.02.21.

Két éve jelent meg a Dracula első lemeze, melyen a Wig Wam gitárosa, Trond Holter fogott össze Jorn Landéval, ezúttal viszont egy másik kiváló énekessel dolgozik közösen.

 

 

„Alig várom, hogy rögzíthessük az új Dracula-albumot! – mondta lelkesen Trond Holter a jelenlegi helyzetről. – Már elkezdtünk koncertezni, és az új felállás nagyon jól működik: Nils K. Rue a Pagans Mindból hozza a minőséget, ahogy a többiek is. Ugyanabban a szellemben folytatom a dalszerzést, mint az első Dracula-albumon, nagyon sok izgalmas dal formálódik manapság, úgyhogy alig várom, hogy beleássam magam még jobban.”

A második korong tehát készül, és a tervek szerint nyár végéig rögzítik is, hogy 2018 elején megjelenhessen a Frontiers Music gondozásában.

A Dracula jelenlegi felállása így fest:

Trond Holter: gitár
Nils K. Rue: ének
Jeanette Heidenstrøm: ének
Bernt Jansen: basszusgitár
Per Morten Bergseth: dob
Erling Henanger: billentyű

Legutóbbi hozzászólások