Tokyo Motor Fist – Háromperces dal a szerelemről

írta karpatisz | 2017.02.15.

Bő egy hét múlva jelenik meg a Danger Danger énekese és a Trixter gitárosa által indított Tokyo Motor Fist első lemeze, amelyről a negyedik dal került fel a netre.

 

 

A dallamos rock kedvelői igazán örülhetnek, hiszen a Frontiers Music szárnyai alatt lát napvilágot egy kiválónak érkező kiadvány, amin négy remek zenész mutatja meg – Ted Poley (ének), Steve Brown (gitár, ének), Greg Smith (basszusgitár) és Chuck Burgi (dob)  –, mit tud egy zenekarban. A debütáló lemezről korábban már három tételt is meghallgathattunk, ezek a Love Me Insane, a Shameless és a Put Me To Shame voltak, negyedikként a Love című dalt hallhatjuk. A február 24-én érkező újdonságról Ted Poley így nyilatkozott:

„Csodálatos érzés együtt dolgozni ezekkel a srácokkal. Izgatott voltam, hogy a régi barátommal, Steve Brownnal milyen lesz együtt zenélni! Azt tudtam, hogy jó gitáros és kiváló dalszerző, de ezek mellett zseniális producer is. A csapat hangzása kiváló, a dalaink nagy erőt sugároznak. Steve hangja és a gitártudása mellé olyan ritmusszekciónk van, mint Greg Smith és Chuck Burgi, akik szintén klasszis zenészek. A dalainkban masszív vokálokkal, fülbemászó dallamokkal és vastag hangzással lehet majd találkozni. A végleges anyag engem teljesen sokkolt, remélem mindenkinek tetszeni fog!”

Legutóbbi hozzászólások