Striker – „Minden nap a heavy metal oltáránál áldoztunk”

írta TAZ | 2017.01.11.

Lényegre törő új albummal rukkol elő a fiatal kanadai heavy metal banda, a Striker. A srácok gyorsan elkészítették a tavalyi ’Stand In Fire’ folytatását, ennek ellenére magabiztosak a végeredményt illetően.

 

 

„Ezen az albumon nincs semmiféle szarozás – kezdték az elemzést a kanadai fiatalok. – Minden olyan dolgot kivettünk, ami nem feltétlenül szükséges, és minden rövid, valamint lényegre törő. Minden nap a heavy metal oltáránál áldoztunk, és vannak olyan zenei ötletek, melyek mellett kitartunk, mások mellett meg nem. Olyan dolgokra fókuszáltunk, melyek megtartják a hallgatókat, minden mástól pedig megszabadultunk. Nem tudod úgy megmászni a Mount Everestet, hogy minden szart magaddal cipelsz, szóval ha fel akarsz érni a csúcsra, akkor csak a legszükségesebb dolgokat vidd magaddal: halálos mennyiségű zúzást!”

A srácok saját névre keresztelt ötödik sorlemeze február 24-én jelenik meg, majd európai turnéra is indulnak, azonban hozzánk közel nem jutnak el, a tavalyi budapesti fellépésükről azonban ITT olvashatsz. Alább máris meghallgatható az első kislemezdal, a Born To Lose.

’Striker’ számlista:

1. Former Glory
2. Pass Me By
3. Born To Lose
4. Cheating Death
5. Shadows In The Light
6. Rock The Night
7. Over The Top
8. Freedom's Call
9. Curse of The Dead

Legutóbbi hozzászólások