Pearl Jam – Kiakadt az egykori dobosuk

írta TAZ | 2017.01.06.

Dave Abbruzzese többször is kifakadt az elmúlt napokban amiatt, hogy a Pearl Jam Rock And Roll Hall Of Fame-beiktatása ellenére kihagyták a díjazottak közül.

 

 

Tavaly decemberben jelentették be, hogy kiket iktatnak be 2017 áprilisában a Rock And Roll Hall Of Fame-be. A halhatatlanok közé a Pearl Jam is bekerült, azonban egykori dobosaik közül csak az alapítónak számító Dave Krusent tüntetik ki (a jelenleg is a csapatban püfölő Matt Cameron mellett), ami miatt Dave Abbruzzese kiakadt a Hall Of Fame bíráira: „Az elért eredményeink jogosulttá tesznek arra, hogy engem is beiktassanak egykori zenésztársaimmal együtt. Valaki magyarázza meg, miért nincs méltó helyem a Pearl Jam történelmében? A Rock And Roll Hall Of Fame hivatalos magyarázata egy baromság.”

A dobos szerint a döntés értéktelenné teszi három évnyi kemény munkáját, aminek segítségével több mint 20 millió lemezt adtak el, valamint Grammy, American Music Award és MTV Award elismeréseket zsebeltek be, továbbá nem elhanyagolható tény az sem, hogy több mint 275 koncertet adott a zenekarral. A dobos szerint nem állnak ki a Pearl Jam tagjai kellőképpen az ügy mellett, hiába ismerik el interjúkban, hogy fontos része volt a csapat 1991-1994 közötti sikereiben.

Eddie Vedderéken kívül Tupac Shakur, a Journey, a Yes, az Electric Light Orchestra és Joan Baez lesznek a beiktatottak 2017. április 7-én tartják a brooklyni Barclays Centerben.

Legutóbbi hozzászólások