Firewind – Óda Leonidaszhoz

írta TAZ | 2016.12.17.

Új dallal lehet hangolni a történelmi ihletettségű új Firewind-albumra, melyet hazánkban is bemutat Gus G. csapata, akik immáron Henning Basse vezetésével állnak csatába.

 

 

„Mivel Görögországból származunk, így jó ötletnek tartottuk, hogy a görög történelem és örökség témája köré írjuk az albumot. Ezen a lemezen a második perzsa invázió (i.e. 480) legendás ütközeteire, a thermopülai és a szalamiszi csatára összpontosítottunk. A borítót ismét régi barátunk, Gustavo Sazes készítette, és úgy érezzük, hogy azt a hangulatot tükrözi, amit ezen a lemezen szerettünk volna megörökíteni: epikus, hatalmas, dicső és örök.” – mondta Gus G a 2017. január 20-án megjelenő ’Immortals’ lemezről.

Az albumot Dennis Ward (Unisonic, Pink Cream 69) kezeivel csiszolták tökéletesre, ráadásul a kiváló szakember a dalszerzésbe is beszállt, így nem csak az új énekes, Henning Basse miatt lesz különleges az új Firewind-lemez. A Hands Of Time után most az Ode To Leonidas tesztelhető, valamint egy felvezető videó is megtekinthető alább az albummal kapcsolatban.

Ne feledd, 2017. február 26-án az A38 Hajón játszik a görög csapat a Brainstormmal karöltve, a Concerto szervezésében megvalósuló bulin a Manimal és a Scar Of The Sun nyit majd a két nagyágyúnak. A koncert Facebook-oldala ITT található.

Legutóbbi hozzászólások