Unruly Child – Februárban támad az ősfelállás az eddigi legjobb lemezével

írta Wardrum | 2016.12.12.

Mint írtuk régebben, a zenekart annyira meglepte a legutóbbi ’Worlds Collide’ lemez sikere, hogy úgy érezték, szunnyad még bennük tettvágy. Ennek az eredményét hallhatjuk februárban.

 

 

Bár legutóbbi alkalommal még csak visszafogott hozzászólásokat kaptunk a lemez minőségét illetően, de mostanra tapintható az izgatottság a tagok nyilatkozataiban: „2016-ban úgy éreztük, itt az idő, hogy a sok elfoglaltságunk mellett szorítsunk végre időt, és elkészítsük ezt a lemezt. A végeredményt hallgatva azt kell mondanom: a Can’t Go Home számomra a zenekar eddigi legjobb dalcsokra és legkiválóbb teljesítménye!”

Az énekes, Marcie Free sem volt szerény, valamint kicsit promózta a zenekar box-szettjét is, ami szintén nemsokára esedékes: „Rendkívül izgatottak vagyunk! És ha a lemez után úgy érzitek, szükségetek van egy újabb löketre a zenénkből, ne habozzatok beszerezni a box-szettet! Gyakorlatilag minden benne van, amit eddig csináltunk, úgyhogy még a legelvetemültebb Unruly-függőknek is elég kell, hogy legyen addig, amíg fel nem bukkanunk a környéken egy jó kis koncertre! Úgyhogy gyerünk baby, ugorj föl te is a vonatra, amíg nem késő!”

Mint fentebb kiderült, az új lemez a ’Can’t Go Home’ címet viseli és a Frontiers Music szárnyai alól repül ki 2017. február 24-én, a díszdoboz pedig tavaszra várható.

’Can’t Go Home’ dallista:

1. The Only One
2. Four Eleven
3. Driving Into The Future
4. Get On Top
5. See If She Floats
6. She Can't Go Home
7. Point Of View
8. Ice Cold Sunshine
9. When Love Is Here
10. Sunlit Sky
11. Someday Somehow

Erre a járatra még egy picit várni kell, de addig is szálljatok fel velünk a nosztalgiavonatra a 2010-ben érkezett egyik kiváló mű segítségével:

Legutóbbi hozzászólások