Tony Iommi – Újabb műtét elé néz

írta Bigfoot | 2016.12.10.

Bár a gitáros rendre hangoztatja, hogy jól van, sajnos újra kés alá kell feküdnie.

 

 

Még augusztusban nyilatkozta azt, hogy a tumor eltűnőben van szervezetéből, most viszont azt mondta, újabb daganatot találtak a szervezetében, ezúttal a torkában.  Bár az orvosok nincsenek meggyőződve arról, hogy az elváltozás rosszindulatú, nem kockáztatnak, és a beavatkozás mellett döntöttek.

„Pár hete elmentem egy ellenőrzésre, és az orvosom azt mondta, hogy ahol a tumor volt, nem észleltek aktivitást, viszont a torkomban igen. Mikor visszatérek Angliába, eltávolítják ezt a dolgot az orrom mögül.” – így Iommi.

Tony Iommi betegsége természetesen szerepet játszik abban, hogy a Black Sabbath jövőre abbahagyja a turnézást. „Úgy kell élnem, ahogy az élet diktálja. Ötven éve úton vagyok, itt az idő, hogy többet legyek otthon a családommal, és a barátaimmal is foglalkozzak.”

Iommi nem zárkózik el attól, hogy a Sabbath alkalmanként elvállaljon egy-egy fellépést a jövőben, sőt, az új lemezről sem tett le. Ez utóbbiban azért óvatos, mert nem tudja, hogy Ozzy és Geezer mennyire osztja optimizmusát ez ügyben.  

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “No! Akkor megvolt a müncheni és tegnap előtt a bécsi buli is!!! Egészen BRILLIÁNS koncertek voltak. Nem lehet belekötni!!! …és…
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “A turné elindult. Láttam élőben a Glasgow-i és Dublini bulit. Brutálisan parádés koncertek voltak. A Saxon 4 új dalt játszik,…
  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “A turné elindult és nehéz illetve NEM lehet belekötni. Nem rég értem haza Dublinból. Láttam a turné első ( Glasgow)…
  • Herr Wolf on Bon Jovi – 40 év már maga az örökkévalóság?: “A dal elsőre nem rossz, de Bon Jovi hangja sajnos nem frankó! Koncerten borzalmasan rossz.
  • Herr Wolf on Winger – Budapesttől is búcsúznak: “Ez egy brutálisan jó hír! Nem gondoltam volna, hogy akár 1x is, de eljönnek hozzánk! Kötelező koncert!!!
  • Clint Eastwood on Judas Priest: Invincible Shield: “Ha csak egy ember szemét felnyitom, hogy a maiden nevű fától lássa az erdőt is már megérte a hozzászólás.
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “T. Menya! 1. Köszönöm, de nem kérek a segítségedből! 2. Fogalmad sincs, hogy én ki vagyok. 3. Milyen alapon alkotsz…
  • spiritknight on Judas Priest: Invincible Shield: “Jó lemez lett, de nálam azárt nem veri az előző Firepowert. Azt az albumot simán mellé teszem a kedvenceimnek, a…