In Flames – Távozik Peter Iwers

írta TAZ | 2016.11.30.

A svéd csapat basszerosa úgy döntött, hogy 20 év után elhagyja a zenekart, a jövőben pedig nem csak zenei kötődésű dolgokkal kíván foglalkozni.

 

 

„Majdnem húsz év móka volt ez, és örökké hálás leszek nektek azért a támogatásért, amit adtatok nekem és a többieknek ezen évek alatt. Ti tettétek ezt az egészet lehetővé, azonban eljött az idő számomra, hogy más zenei és nem zenei kalandok felé vegyem az irányt.” – áll Iwers üzenetében.

A basszusgitáros a most is futó észak-amerikai turné után távozik a zenekarból (ami a ’Battles’ lemezhez kapcsolódik), a jövőben pedig az ex-In Flames gitárossal, Jesper Strömbladdal zenél, akivel nemrég alapított új zenekart.

Legutóbbi hozzászólások