Meshuggah: The Violent Sleep Of Reason

írta Wardrum | 2016.11.21.

Megjelenés: 2016

 

 

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: www.meshuggah.net

Stílus: extrém metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Jens Kidman – ének Thomas Haake – dob Dick Lövgren – basszusgitár Fredrik Thordendal – gitár Mårten Hagström – gitár
Dalcímek
01. Clockworks 02. Born In Dissonance 03. Monstrocity 04. By The Ton 05. Violent Sleep Of Reason 06. Ivory Tower 07. Stifled 08. Nostrum 09. Our Rage Won’t Die 10. Into Decay
Értékelés

No, jó sok időt hagytam ennek a lemeznek is… Persze az is lehet, hogy csak a lustaságomat leplezem ezzel az átlátszó dumával, de tény, hogy ha az ember igazán véleményt akar alkotni egy zenei produktumról, akkor annak bizony időt kell hagyni, hogy ülepedjenek a gondolatok. És még így, ennyi idő után is (írás közben természetesen a ’The Violent Sleep Of Reason’ bömböl a hangfalból) hirtelen megváltozott a véleményem egy-két dologgal kapcsolatban. Például pár héttel ezelőtt azt mondtam volna a lemezről, hogy lassú, de ez így nem lenne teljesen igaz. Na, de nem szaladok ennyire előre az elemzéssel.

Egy Meshuggah-album megjelenése mindig eseménynek számít, nálam legalábbis ez a svéd zenei társulás azon nevek közé tartozik, akiknek bármelyik albumuk az adott év legjobbjai között van. És nincsen ez másképp ebben a sok szempontból terhes és nehéz, de megjelenések tekintetében bivalyerős 2016-ban sem. Az ember szeretheti vagy megvetheti, de a zenekar neve instant garancia egy bizonyos magas fokú minőségre, ami alá képtelenek bemenni. Viszont adja magát a kérdés, hogy egy ilyen, saját stílusa által elképesztően erősen behatárolt együttes mégis milyen újdonsággal tud szolgálni? Nos, semmilyennel. És az a legnagyobb poén az egészben, hogy még így is relevánsak és van létjogosultságuk, nem bírnak kimenni a divatból.  És itt is a modern paradox, egy megújulásra szinte képtelen zenekar, akik mégis csípőből iskolázzák a mezőnyt minden megjelenésükkel.

Rögtön szeretném tisztázni, hogy nálam ennek a zenekarnak a nagy főműve a ’Catch 33’. Egyszer talán lesz alkalmam hosszabban is írni róla, hogy miért van ez így, de mostanra be kell érnem ezzel a vallomással. Minden ezt követő albumon keresem a mágiát, amit az a lemez életre hívott. Félreértés ne essék, imádom a többi lemezt is, kiemelten az ’obZen’-t és természetesen a ’Chaosphere’-t. Azért emlegetem ezt a három albumot, mert ezek tükrében nézem mindig ezeket a jó skandináv embereket és zenéjüket. Ami számomra összeköti ezt a három lemezt, az a hangulati egységesség, a minden fölött álló atmoszféra megteremtése és megtartása, egy egész lemezen át. Ez az a vonal, amitől szerintem a ’Koloss’-szal elkezdtek távolodni, és ennek a távolodásnak egy új állomása a ’The Violent Sleep Of Reason’ is. Ez utóbbi két lemezen hallhatóan sokkal inkább az egymástól élesen elkülönülő dalokon van a hangsúly, mint a mindent betakaró egységesített színvilágról. Bár eddig próbáltam kerülgetni ezt az agyoncsépelt kifejezést, de valóban a dalközpontúság írja le a legjobban utóbbi munkáikat. Ez természetesen nem baj.

Annyit el kell mondanom, hogy bár nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett konceptalbumról, de a dalok egy koherens gondolatfüzérre illeszkednek, ugyanis ahogy azt a cím és a hozzá tökéletesen passzoló borító is sugallja, a szövegek a mai világunkat feszítő problémákra igyekeznek a maguk módján reflektálni. Szövegüket tekintve továbbra is igen magas színvonalat képviselnek. Ezt régebben is csodáltam a zenekarban, hiszen igen magas és kifinomult angolt használnak a szövegeikben. Egyszer oda is teszek majd néhány versszakot egy angol szakos elé, szívesen megnézném, hogy szótár nélkül mit kezdene vele.

Maga a zene érdekes képet mutat, természetesen vannak dolgok, melyek változatlanok. A Meshuggah hosszú-hosszú évekkel ezelőtt megtalálta már a számára nyerő formulát, az ősreceptet, melyet felhasználva gyakorlatilag végtelen számú nótát ki tudnak préselni magukból, és ehhez a dalszerkesztési eljáráshoz azóta is foggal-körömmel ragaszkodnak. Nincsen és nem is lesz ez már másképp soha, viszont ennek ellenére is igyekeznek minden albumon valami mást, valami újat mutatni. ’A The Violent Sleep Of Reason’ albumot inkább a középtempók uralják, talán az album elején még egy kicsit magasabban jár a sebességmérő óra, de főleg a második részben már inkább a döngölősebb, szájbarágós tempók dominálnak. Ami számomra óriási pozitívum, hogy Fredrik Thordendal ismét visszahozta azokat a hihetetlenül agyament, ritmuson és melódián kívüli szólóit, melyek annak idején a ’Chaosphere’-nek is egészen különleges színeket és hangulatokat adtak. Igazi mesüge gitározás!

Jens Kidman orgánumánál nem lehet jobbat elképzelni ehhez a zenéhez, de tény, hogy az utóbbi években igencsak beszűkült a fegyvertára, sajnos ezen az albumon is egy, maximum kétfajta hangszínt hallhatunk tőle.

Több helyen is lehetett olvasni, hogy a dalokat egyben vették fel, közösen. El lehet filozofálgatni arról, hogy ha ezt nem verik ennyire nagydobra, akkor ugyan kinek tűnt volna fel, de az másíthatatlan tény, hogy ez a zenekar képes megtenni ezt, méghozzá magas színvonalon. És ez nemcsak a hihetetlen technikai és zenei felkészültségük tanúbizonysága, hanem egy nagyon szép ígéret az eljövendő koncertek minőségére nézve is.

Ma már körülbelül 3 millió 567 ezer zenekar van, akik a hatásaik között emlegetik a Meshuggah-t, de ezen az új albumon azt véltem észrevenni, hogy a matek metal öreg és bölcs tölgyfái sem zárkóznak el attól, hogy a mai hatásokat beleépítsék a zenéjükbe, gondolok itt például a Stifled végén hallható ambient részre, ami bár nem szokatlan a zenekartól, de még mindig meglepő. A saját hagyományaik iránti tisztelet és az új dolgok iránti nyitottság kettősségét mindig is maximálisan tiszteletben tartottam ennél a zenekarnál. Mindig előjönnek valami újjal, mindig változtatnak a bevett dolgokon. Elég, ha megtekintjük a Nostrum szöveges klipjét, ami egy számomra igen ellenszenves klip-műfajon csavarintott egy olyat a 360 fokos megtekinthetőségi szöggel, hogy a fal adta a másikat. Vagy ha megtekintjük a hihetetlenül aprólékos grafikusi munkával összehegesztett Clockworks klipjét, rögtön világossá válhat, hogy ez a zenekar sosem fogja alább adni a színvonalat. Így hát, még ha fanyalgok is amiatt, hogy mennyire hiányzik a ’Catch 33’ eposzi világa vagy az ’obZen’ formabontó és merész zenei húzásai, nem tudok 8 pont alá menni. De ez is felfelé görbül. Hiába, a Meshuggah a gazdag és ezerszínű metal műfaj megkerülhetetlen és végérvényesen legendás szereplője, és ez ellen az égvilágon semmit sem tud tenni.

Kövesd a szerzőt a Facebookon! (facebook.com/wardrumhrm)

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások