Pain Of Salvation – Tíz dalt találunk majd az új nagylemezen

írta karpatisz | 2016.11.11.

Tegnap lett publikus a tizedik Pain Of Salvation album borítója és dalainak listája, amit a lapozás után mi is megismerhetünk.

 

 

Korábban még arról szóltak Daniel Gildenlöw nyilatkozatai, hogy a ’Remedy Lane Re:Visited’ után még idén ősszel megjelenik a régóta várt, kétezres éveket idéző kiadványuk. Az ’In The Passing Light Of Day’ végül az újév elején, 2017. január 13-án kerül a boltokba az InsideOut Music gondozásában. A német kiadó friss közleményéből az is kiderül, hogy a hagyományos CD mellett 2CD Mediabook (48 oldalas kiskönyvvel és a bónuszlemezen demóanyagokkal kibővítve) és 2LP+CD változatokban lesz kapható. A tíz friss szerzeményt a svédországi Dugout Studio falai között rögzítették Daniel Bergstrand (In Flames, Meshuggah, Strapping Young Lad) producer irányításával. A friss művek a frontember életének legsötétebb időszakát mutatják be: a 2014-es húsevőbaktérium-fertőzésből fakadó bizonytalanságot, a halál elfogadását, végül a remény és a gyógyulás felé vezető fényt. Az első önálló dalt november 18-án mutatják majd be, addig is itt a korábban bemutatott félperces előzetes.

’In The Passing Light Of Day’ dallista:

1. On a Tuesday (10:22)
2. Tongue Of God (04:53)
3. Meaningless (04:47)
4. Silent Gold (03:23)
5. Full Throttle Tribe (09:05)
6. Reasons (04:45)
7. Angels Of Broken Things (06:24)
8. The Taming Of A Beast (06:33)
9. If This Is The End (06:03)
10. The Passing Light Of Day (15:31)

Legutóbbi hozzászólások