Warrant – Irány a stúdió!

írta Wardrum | 2016.11.06.

A Talking Metal csatornának adott interjút Erik Turner, a zenekar gitárosa, fontos részleteket megosztva a 2011-es ’Rockaholic’ folytatásáról és a zenekar jelenlegi állapotáról.

 

 

„Örülök, amikor azt mondhatom, hogy a Frontiers kiadóval két lemezre szóló szerződést kötöttünk. Őszintén szólva az utóbbi két évben szinte folyamatosan piszkáltak minket, hogy mikor írjuk már meg a következő lemezt. Eddig nem volt elegendő mennyiségű anyagunk egy lemezhez. Rengeteget turnézunk, állandóan úton vagyunk, ráadásul mindnyájunknak megvannak a saját, személyes elfoglaltságai is. De miután a kiadó éveken keresztül rágta a fülünket, végre leültünk együtt és átbeszéltük a dolgot, így most ott tartunk, hogy aláírtuk a szerződést a második lemezre, és indulhat a munka!”

A gitáros így folytatta: „Jelenleg 12 dalunk van demóverzióban kész, bár ezek még tényleg csak demók, de nekem már ebben az állapotában is nagyon tetszik az anyag. Miután letisztáztuk a dalokat, 6 hétre beköltözünk Jeff Pilson (Dokken, Foreigner) stúdiójába és kezdődhet a felvétel.”

Az album stílusát tekintve a gitáros szerint a '70-es és a '80-as évek hard rockjának egyfajta keveréke lesz. „Azok alapján, amit én hallok az eddigi felvételeken, karcos zene lesz, ami azért nincsen híján a kifinomultabb, érzékenyebb dallamoknak sem. Mind ugyanazokon a zenéken nőttünk fel, de az énekesünkre, Robertre nemcsak a '80-as évek voltak hatással, hanem például a Bad Company is, vagy olyan nevek, mint Paul Rodgers és Steve Mariott.”

A hangulat megalapozásához itt egy tétel az előző lemezről:

Legutóbbi hozzászólások