Opus Atlantica - Opus Atlantica

írta Philosopher | 2005.11.08.

Megjelenés: 2003

 

 

Kiadó: Regain Records

Weblap: 

Stílus: Power metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Jonas Reingold (FLOWER KINGS, MIDNIGHT SUN Johan Reinholdz (ANDROMEDA, NON EXIST) Jaime Salazar (FLOWER KINGS, MIDNIGHT SUN) Pete Sandberg - énekes
Dalcímek
1. Line Of Fire 2. Judas Call 3. Holy Graal 4. Prince Of Darkness 5. Anthem 6. Falling Angel 7. Endless Slaughter 8. Sleep With The Devil 9. Edge Of The World
Értékelés

Talán a műfajok közül a progresszí­v metal az, ahol a legtöbb project vagy side band megtalálható. A műfajhoz tartozó zenészek elvitathatatlan képzettsége és kreativitása az esetek döntő többségében nem hagyja, hogy ilyen kaliberű művészek a legjobb esetben évente egyszer jelenjenek meg a nagynyilvánosság előtt, tehát az űrt elfedendő ilyenkor jönnek a "jóbarátok", zenésztársak és összeállnak egy-egy közös munka erejéig - a Mi Urunk örömére és természetesen a metalra éhes hallgatóság számára. A legjobb példa erre a Dream Theather, ahol ha össze kellene számolnunk, hogy a csapat tagjai összesen hány albumon szerepeltek, nos bajban lennénk. Jelen kritika a svéd Opus Atlantica projectről szól, ahol a tagság ismerős lehet a MIDNIGHT SUN-ból, FLOWER KINGS-ból, SNAKE CHARMER-ből, JADE-ből, vagy akár a SILVER SERAPH-ból ANDROMEDA-ból, NONEXIST-ből. A zenekarok felsorolásából most mindenki biztos egy progresszí­v projectre gondol, viszont itt jön a meglepetés: a lemez azoknak fog feledhetetlen élményt okozni, akik a 80-as évek power metalját preferálják. Ami a zenét jellemzi, az a neoklasszikus és epikus szemlélet, a dallamközpontúság, és a megkérdőjelezhetetlenül emelkedett refrének. Amit a srácok nagyon tudnak, az egyébként nem új keletű: ötvözik Malmsteent a Symphony X-el, (a Balance of Power is valami hasonlóval operál) kicsit olyan Firewind-es, kicsit Heavenly-s, sőt néhol a Royal Hunt is beugrott, és kihasználnak minden lehetőséget a power metal határain belül, néha ki-ki látogatva progresszí­vebb területekre (főleg a szólóknál érezhetően). A gitárok mellett jellemző még az ének jelentőségteljes szerepvállalása, amit az állandó és vastag háttérkórusok, sakál-vokálok jelentenek. Sokan talán a Helloweentől várhatnak valami hasonló lemezt - ez azt jelentené, hogy végre "hazataláltak" és újra képesek a mai kor szellemének megfelelőt alkotni. Szummázva úgy érzem, hogy ez nem egy túl komoly project, nem csodálkoznék, ha soha többet nem hallanánk a bandáról, de az a mintegy 40 perc, amit egyszeri végighallgatásra szán az ember, az bőven megéri. Ajánlom bátran minden fémszí­vűnek!

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások