Touché Amoré – Dupla punk-rock albumbemutató lesz az A38 fedélzetén (x)

írta Hard Rock Magazin | 2016.11.03.

Az utóbbi évek egyik legütősebb poszt-HC, punk-rock együttese, a Touché Amoré igazán nem ismeretlen Magyarországon. Jó párszor fellépett már Budapesten, ezúttal az A38 Hajón mutatja be egészen friss, alig két hete megjelent új nagylemezét. Az előzenekar pedig a Trapped Under Ice énekesének aránylag új zenekara, az Angel Du$t, szintén friss nagylemezzel.

 

 

A Touché Amoré napjaink dallamosabb punk-HC vonulatának talán legegyedibb hangú együttese. Bár az első, a Deathwishnél megjelent lemezek még jóval agresszívebbek voltak, a Touché Amoré nagyon sokat változott az idők során. Az új, alig pár hete – immár a műfaj alapvető kiadójánál, az Epitaph-nál – megjelent negyedik nagylemez, a ’Stage Four’ már egész elképesztően érett anyag. A Touché Amoré úgy képes gyönyörű, okos, már-már klasszikusan rockos zenét írni, hogy mindeközben mist sem veszít legendás energikusságából. A lemez címe már önmagában koncept: utal arra, hogy ez a zenekar negyedik sorlemeze, de emléket állít a dalszerző-frontember, Jeremy Bolm rákban elhunyt édesanyjának is.

"Mindannyian Fendereken játszunk, és ez alapvetően meghatározza a hangzást" – mondja Nick Steinhardt, a basszerből lett gitáros. "Ettől aztán nagyon csengő-bongó lesz a sound, és ehhez jön még hozzá Jeremy nagyon érthető screamje. Jeremy rendkívül tehetséges és őszinte szövegíró, és az általa énekelt-screamelt személyes helyzetekhez mindenki könnyen tud kapcsolódni."

A mélyen megélt személyes fájdalom kulcsmotívuma az új lemeznek, de ez a legkevésbé sem valami pehelykönnyű, szerelmibánatos emós póz, hanem komoly trauma. Mindebből egy fantasztikusan változatos, komoly, érett anyag lett, dinamikus, energikus és gazdag.

A Touché Amoré idén tavaszi, Gorilla Biscuitsszel és a Modern Life Is Warral tartott közös turnéja után a ’Stage Four’ koncertkörútján tér vissza Európába. A mai poszt-hardcore hagyományokat tisztelő, de tökéletesen saját útját záró zenekara jó pár budapesti koncertje után ezúttal az A38 Hajón lép fel.

A zenekar tagjai: Jeremy Bolm (ének), Clayton Stevens (gitár), Nick Steinhardt (gitár), Tyler Kirby (basszusgitár) és Elliot Babin (dob).

Az előzenekar a baltimore-i Angel Du$t egy, a klasszikus deszkáspunk-HC megszólalást felidéző öttagú együttes, melynek frontembere nem más, mint a Trapped Under Ice énekese, Justice Tripp, aki kihasználva anyazenekara átmeneti leállását, gyorsan összehozta az Angel Du$tot. Tripp több interjújában is elmondja, mennyire tiszteli a Ramonest meg a Cro-Magst, innentől elég pontosan elképzelhetjük, milyen is az Angel Du$t zenéje. Az együttes tavaly a Sick Of It All előzenekaraként járt már az A38-on, most pedig frissen megjelent nagylemezét mutatja be. Korai HC, sok punk, kevés kompromisszum – soha rosszabb előzenekart!

A zenekar tagjai: Justice Tripp (ének), Pat McCrory (gitár), Nick Heitman (basszusgitár) és Daniel Fang (dob).

2017. február 5., vasárnap 20:00
A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő
Jegyár: 3000 Ft, elővételben: 2500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Legutóbbi hozzászólások