Ghost – Szinte biztos, hogy Megan Thomas az egyik Nameless Ghoul

írta TAZ | 2016.09.27.

Már több mint egy hete keringenek az interneten különböző pletykák a Ghost új basszusgitárosával kapcsolatban, melyeknek végére minden bizonnyal pont került egy-két fényképnek köszönhetően.

 

 

Szeptember 16-án jelent meg a svéd banda ’Popestar’ című EP-je, aminek apropójából egy észak-amerikai körre indult a Ghost. A zenekar felállásában azonban némi változás következett be az utóbbi időszakban, ugyanis a basszusgitáros posztot betöltő Nameless Ghoul mozgás alapján feltehetőleg egy nő, a friss hírek szerint nem más, mint Megan Thomas, a Lez Zeppelin nevű Led Zeppelin tribute banda basszerosa.

A zenekar tagjainak kilétét ugyan homály fedi, azonban egy ideje szinte biztosra vehető, hogy Papa Emeritus ruhája mögött Tobias Forge rejtőzik, a friss fényképeken pedig látszik, hogy az „új” Nameless Ghoul jobb középujján ugyanolyan X tetoválás van, mint Meganén (és akkor a bal kezén levű gyűrűt még nem is említettük), így nem sok kétség maradt, hogy kit rejt ez a maskara.

Legutóbbi hozzászólások