Metallica – Több új dalt is bemutatnak

írta Bigfoot | 2016.09.25.

James, Lars, Kirk és Robert Howard Stern élő rádióshowjában a Sirius XM-ben adnak elő egy élő blokkot szeptember huszonhatodikán.

 

 

Ebben a rajongók kedvenc dalai mellett pár új nótát is bemutatnak a november tizennyolcadikán megjelenő ’Hardwired…To Self Destruct' lemezről, melyről a címadó dal már jó pár hete ismert. Ugyanazon a napon a tagok a rajongók kérdéseire is válaszolnak, melyet csak bizonyos Sirius XM adók sugároznak nem sokkal a lemez megjelenése előtt.

Az új album egyébként több verzióban is kapható lesz, így háromlemezes CD, illetve LP változatban, utóbbihoz a bónusz CD is jár, valamint letölthető verzióban is elérhető lesz a lemez.

Kirk Hammett így nyilatkozott a jövendő turnéról: „Az a szándékunk, hogy minél több helyre jussunk el. Megpróbálunk eljutni az összes nagy világvárosba szerte a világon. Sok dátumunk van az Államokban, és ez az, amit nagyon várunk, mert régen nem csináltunk nagy turnét odahaza. Igaz, játszottunk itt-ott, de hat-hét éve nem turnéztunk. Ezen kívül Európában, Ázsiában, Ausztráliában és Dél-Amerikában kisebb fesztivál turnékon veszünk részt. De Amerika az igazi bázisunk.” A gitáros még hozzátette azt is, hogy fizikailag és mentálisan is jó formában van, továbbá reményét fejezte ki, hogy minden rendben fog zajlani.

A Kiadványok tartalma a következő:

Deluxe Edition (Digital Download & CD)

CD1

01. Hardwired
02. Atlas, Rise!
03. Now That We're Dead
04. Moth Into Flame
05. Dream No More
06. Halo On Fire

CD2

01. Confusion
02. ManUNkind
03. Here Comes Revenge
04. Am I Savage? 
05. Murder One
06. Spit Out the Bone

CD3 (Bonus)

01. Lords of Summer
02. Ronnie Rising Medley
03. When a Blind Man Cries
04. Remember Tomorrow
05. Helpless (Live at Rasputin Music)
06.
 Hit the Lights (Live at Rasputin Music)
07.
 The Four Horsemen (Live at Rasputin Music)
08.
 Ride the Lightning (Live at Rasputin Music)
09.
 Fade to Black (Live at Rasputin Music)
10.
 Jump in the Fire (Live at Rasputin Music)
11.
 For Whom the Bell Tolls (Live at Rasputin Music)
12.
 Creeping Death (Live at Rasputin Music)
13.
 Metal Militia (Live at Rasputin Music)
14.
 Hardwired (Live in Minneapolis)

Deluxe Box Set (3LP + 1CD)

LP1 A

01. Hardwired
02. Atlas, Rise!
03. Now That We're Dead

LP1 B

01. Moth Into Flame
02. Am I Savage?
03. Halo On Fire

LP2 C

01. Confusion
02. Dream No More
03. ManUNkind

LP2  D

01. Here Comes Revenge
02. Murder One
03. Spit Out the Bone

LP3 E (Bonus)

01. Lords of Summer

LP3 F (Bonus)

01. Hardwired (Live in Minneapolis)

Bonus CD

01. Ronnie Rising Medley
02. When a Blind Man Cries
03. Remember Tomorrow
04. Helpless (Live at Rasputin Music)
05.
 Hit the Lights (Live at Rasputin Music)
06.
 The Four Horsemen (Live at Rasputin Music)
07.
 Ride the Lightning (Live at Rasputin Music)
08.
 Fade to Black (Live at Rasputin Music)
09.
 Jump in the Fire (Live at Rasputin Music)
10.
 For Whom the Bell Tolls (Live at Rasputin Music)
11.
 Creeping Death (Live at Rasputin Music)
12.
 Metal Militia (Live at Rasputin Music)

Legutóbbi hozzászólások