Riverside – Trióként folytatódik a történet

írta rune | 2016.09.24.

Az idei évet még pihenéssel tölti a Riverside, viszont jó hír a rajongóknak, hogy 2017 februárjában Piotr Grudziński gitáros halálának évfordulója alkalmából rendezi meg a kényszerű pihenő utáni első koncertjét a lengyel progrock csapat. Marisz Duda és a többiek úgy döntöttek, hogy nem keresnek állandó tagot Piotr helyére, hanem sessionzenészekkel megtámogatva, hármasban folytatják tovább. Ezt az évet még a színpadtól visszavonultan töltik, de jövőre visszatérnek a koncertezéshez, és év elejétől pedig nekilátnak az új stúdióalbum munkálatainak.

 

 

A zenekar honlapján a következőket olvashatjuk:

„Kedves barátaink,

Újból szeretnénk köszönetet mondani a barátságotokért és a támogatásért ebben a tragikus időszakban. Szeretnénk hivatalosan is megosztani veletek a döntéseinket a jövőre nézve. Úgy döntöttünk, hogy nem fogunk meghallgatásokat tartani azért, hogy új gitárost találjunk. Eddig négyesként működtünk, de ezentúl trió leszünk. Ebben a felállásban fog készülni az új album is. Mind a felvételeknél, mind a leendő turnékon sessionzenészekkel fogunk játszani, akik a barátaink, akiket ismerünk és szeretünk. De a Riverside felállása abban a formában marad, ahogy a képen is láthatjátok. Igen, mi is tisztában vagyunk azzal, hogy ez már nem ugyanaz a zenekar. Tudjuk, hogy sokan gondoljátok azt, hogy ezzel véget ér a Riverside története, és az idei ’Eye of the Soundscape’ lesz talán az utolsó kiadvány, amit megvásárolhattok tőlünk. Tudjuk, hogy néhányotok nem tudja elképzelni a zenekart Piotr karakterisztikus gitárjátéka nélkül. De a történetünk még nem ért véget. Hiányosan, megsebzetten, tele új tapasztalattal úgy döntöttünk, hogy folytatjuk. Sok történetet hallottunk már olyan zenekarokról, akik fel tudtak állni egy ilyen csapás után. Mi akarunk lenni az élő példa arra, hogy a feladás számunkra nem létezik, és ezzel talán másokat is inspirálunk.

Folytatjuk, amíg csak tudjuk, hogy azt csináljuk, amit a legjobban szeretünk, és ahogy eddig is, mindezt megosztjuk veletek. Grudziński mindig velünk lesz. Sohasem fogjuk elfeledni, mert az életünk része, hogy az emlékét továbbvigyük, folytatnunk kell és ezt is fogjuk tenni. Tehát újabb utazásba vágunk és mindenkinek hálásak vagyunk, aki csatlakozik. Hogy mik a terveink? Jövőre megkezdjük az új album munkálatait, a körülményekre való tekintettel jó eséllyel visszatér a súlyosabb intenzívebb hangzás. De ne rohanjuk annyira előre: 2017 februárjában, Piotr halálának évfordulóján tartjuk az első koncertünket. Ez egy nagyon különleges esemény lesz vendégekkel, barátokkal, Piotrért, értetek, értünk. Erről később bővebb információval is szolgálunk. A folyó már sohasem lesz ugyanaz, de ez nem akadályozza meg abban, hogy tovább folyjon.” Mariusz Duda, Piotr Kozieradzki, Michał Łapaj

’Eye Of The Soundscape’ dallista:

CD 1

01. Where The River Flows
02. Shine
03. Rapid Eye Movement
04. Night Session - Part One
05. Night Session - Part Two

CD 2

01. Sleepwalkers
02. Rainbow Trip (2016 Mix)
03. Heavenland
04. Return
05. Aether
06. Machines
07. Promise
08. Eye Of The Soundscape

A Riverside legutóbbi ’Love, Fear and the Time Machine’ című albumáról írt beszámolónkat IDE kattintva lehet ismét elolvasni.

Legutóbbi hozzászólások